A történelem megismétli önmagát - nem is egyszer!

boszikaaa.jpgMi viccesebb annál, mint 5-4-re kikapni a sereghajtótól az első körben?
Ugyan ezt megtenni még egyszer, a második körben is. Tudni illik, vajákos ellenfeleink a 4. fordulóban amikor hozzánk érkeztek, 0 ponttal áltak a mezőny végén, és most is, amikor mi próbáltuk bevenni a Boszika tanyáját, szintén sereghajtók voltak. Hála nekünk, sikerült elmozdulni erről a pozícióról nekik, akkor is, és most is. Számukra rossz hír, hogy a bentmaradáshoz nem elég, ha minket vernek össze-vissza állandóan, nekünk pedig az a rossz hír, hogy hat pontot hagytunk egy nálunk papíron is gyengébb ellenfélnél, és mivel minket is komolyan veszélyeztet a kiesés szele, rettentő tömör a mezőny ezen része, így ezek a pontok nagyon fájhatnak még a végén. 

Őszintén szólva attól abszolút nem kapott senki pánikrohamot, hogy az első félidőben 2-0-ás vezetést szereztek a hazaiak, ronda átkokat szórtak ránk, amik természetesen célba is értek és nem éppen boldogan vonulhattunk az öltőzőbe. Viszont a nagyszámok törvénye eddig bizakodásra is adhatott okot, hiszen a félidei vezetés gyakorta a végén méretes zakóval párosul. Nem csak a mi esetünkben. boszikaa3.jpg

A csapatpszihológus bár már hulla részeg volt a félidőre, tette a dolgát és a kezdőrúgás után a második félidőben kisvártatva jött is a szépítő gól, megint Dunphy révén. Vártuk is a folytatást, ám mire kezdük volna beleélni magunkat a helyzetbe, gyakorlatilag a középkezdésből sült el megint a boszorkák varázspálcája, visszaállítva a kétgólos különbséget. Érdekes módon ezen a főbenjáró átkok ellenünk olyan jól sikerülnek, hogy újabb perc elteltével megint kaparhattuk ki a hálóból a labdát, 1-4-es hátrányban pedig kezdhettünk azon gondolkozni, hogy valamit nagyon sürgősen ki kellene találni a Boszika harcmodora ellen.

Több megoldási javaslat is érkezett. Az újabb középkezdésből sikerült nem gólt kapni, első körben ez remek hír volt, ezek után pedig sikerült felállni, birtokolni a labdát és támadásba lendülni. Habib Ababheh, majd Fatmagül a 66. percre 4-3-ra visszahozott minket a játékba, a meccsek átlagos képe alapján itt még simán benne lett volna egy gyönyörű fordítás. A történelem, és annak periodikus ismétlődése újabb fejezete következett, ami egyben Van Bomm'l Boogaart megoldási javaslata volt. Megfigyeltük, hogy az emberhátrány általi mentális és fizikai nyomás időnként csodát művel a csapatokkal, a hollandnak nagy rutinja is van ebben, így nem tétlenkedett.bogart.JPG

Néhány mérkőzéssel ezelőtt hasonló incidensbe keveredett, ezúttal is a futballra nyomokban sem emlékeztető megmozdulással gyakorlatilag leütötte az ellenfelét, érkezett is a várva várt azonnali piroslap. Egyébként lassan lehetne szólni neki, egyrészt hogy a Húsos Boxklub várja szeretettel esti foglalkozásaira és edzéseire, a szakértő szemtanúk hatalmas tehetségnek tartják a közelharcban; másrészt pedig arról, hogy jó lenne, ha szedné a gyógyszereit amit felírt neki az üzemorvosa, ugyanis kifejezetten kellemetlen, hogy rendszeresen emberhátrányba kerülünk azért, mert taxiórának nézi az ellenfél játékosait, és gyakorlatilag sorozatosan leüti őket. boszikaa2.jpg

Ezen a ponton véget is ért a felzárkózás, újabb gólt kaptunk a hajrá kezdetén, amit ugyan Kaiser Reuschel még próbált korrigálni, és a végjátékban megint csak egyetlen gólt kellett volna találni, hogy legalább egy pontot szerezzünk a szerencsétlen boszorkányok ellen, ez azonban sajnos nem sikerült. A csapatunk legjobbja a pontozások alapján Habib Ababneh lett, megint góllal és remek védőmunkával járult hozzá a meccshez, az öt kapott gólhoz úgyszintén. 

Boszika - Húsos SC 5-4 (2-0)

boszikalogo.png Az odavágon a Rúgd és fuss taktikát választottuk a Rúgd és fuss taktika ellen. Az eredmény ismert. Szinte biztosak lehettünk benne, hogy a Boszika ismét ugyan ezt a taktikát fogja választani, a mi döntésünk így nem tűnhet logikusnak, hiszen ugyan azzal a taktikával, csak más hadrenddel álltunk fel a visszavágóra. A döntés alapja egyszerű volt: egyszerűen nem gondoltuk, nem akartuk elhinni, hogy kétszer egymás után, ugyan olyan nyomorult módon képes alakulni az eredmény. Tévedtünk. 13-10 a lövések aránya, kicsivel többet próbálkoztunk, a játékosértékelések átlaga pedig 108 pont 97 ellenében , ami nem meglepő, hiszen az ellenfél 107-es erősséget képvisel összesen. Ezek a statisztikák viszont jobbára teljesen értelmetlenek, semmi összefüggésben nincsenek általában a végeredménnyel. 

boszikap.png

Címkék: Hírek