Hangolódás az új idényre
Hangolódva az új idényre a kerethirdetés alakul valamelyest.
Amit bizosan tudunk, hogy Habib Ababneh kölcsönszerződése lejár, így sajnos el kellett köszönnünk a katari játékostól, aki igazán hasznos tagja volt a csapatnak, 2 szezonból is aktívan kivette a részét, és ha csak a bajoki gólokat vesszük figyelembe, összesen 13-szor talált be a Húsos mezében ami igazán dicséretes.
Utánpótlás játékosokat megint sikerült felhozni a csapathoz, és 80 milliós bevételt hozott két fiatal tehetségünk értékesítése, így ha ténylegesen kinevelni nincs is nagyon remény saját játékosokat, némi bevételre maximálisan alkalmasak, és Kato Maxinak és Mágocsy Gergőnek is sok sikerült kívánunk a továbbiakban.
Ezen felül igazolásokra nem nagyon volt sem keret, sem szükség, a vezetőség Ababneh helyén keletkezett űrt úgy pótolta, hogy Kobra Belko hátra fog jönni védekezni még amíg tart a szerződése, majd mivel 32 éves lett, és kirobbanó formát a támadóharmadnak nem tudott mutatni, könnyen lehet, hogy szerződése lejártával el is engedjük őt.
A másik nagy távozónk Szkülla Alexopoulos volt az idényben, az ő pótlását már korábban is McFlumilo Eggleston és Scserbina Butyvskiy látta el, így most az új szezonra már mindketten az alap kezdőben kaphatnak majd helyet.
A fiatalító szérumok kiosztásával kezdődött az idei első edzés is, ami nagy dilemmázás után a következő képpen alakult. Mivel 10,0 érték fölé amúgy sem egyszerű eljuttatni egy játékost, és ilyen magas szinten már a fejlődés is igen lassú, Scserbina és McFlumilo kapta a nagy adag szérumot, amivel 22-23 éves formát fognak tudni mutatni fejlődés terén, Asperilla és Boogaart pedig a kisebb adagot, amivel tulajdonképpen stagnáltatni tudjuk a csapat motorjainak leépülését. Mindkettejük góljai és játéka megkerülhetetlenné teszi őket a csapatban, viszont ahhoz már túl idősek, hogy igazi fejlődést várhassunk tőlük, így a szintentartás is megfelelőnek ígérkezik.
Akik pedig kimaradtak, Reuschel, Irvan, Hemming, és Belko, utóbbit leszámítva így is bőven maradhatnak kerettagok a koruk alapján is, így a későbbiekben, megfelelő teljesítmény mellett természetesen lesz esélyük erre a lehetőségre.