HÚSOS MAGAZIN


2023.sze.04.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

A IV. GUEFA Liga is véget ért, először maradtunk le az aranyról

lokomot.pngTermészetesen a rendezvény célja nem csak és kizárólag a trófeagyűjtés, bár igazából ez érdekli a szurkolókat. Az idei szezonban fordult elő először, hogy nem sikerült megszerezni a trófeát, aminek több oka is van. Egyrészt sokat erősödött a mezőny, a csapatok céltudatosabban készülnek ellenünk, és a liga nívója, értéke is egyre növekszik. Az első szezonban még sima kieső Lokomotiv Márványraktár sok kitartó munka eredményeképp, nemcsak, hogy visszajutott, de elsősorban a remek első körének köszönhetően a trófeát is bezsebelte. Gratulálunk nekik. 

A Heisenberg tartja stabil tagságát azzal, hogy újabb érmet szerzett, az újonc Nagytótfalu FC pedig nagyon kellemes meglepetést okozott azzal, hogy a kiesés gyakorlatilag szóba sem került, az idény első felében vérmesebb remények is szóba kerülhettek, mint a végül összeszedett 4. hely, így kíváncsian várjuk, tudnak-e még fejlődni a következő etapra. 

A Captain Courage FC alighanem nem a kurázsiból veszített, hanem ők is hozzánk hasonlóan gyengült kerettel futottak neki, és csak a jó hajrának köszönhető, hogy végül azért nem hullottak ki a bajnokságból. Aki viszont kihullott, az Zöldember csapat, alapító tagként az eddigi három szezont Wigan módban az utolsó bentmaradó pozícióban vészelték át, ezen alkalommal viszont már nem volt menekvés. Helyettük a St. Patrick's Clovers próbálkozhat majd vitézkedni, hogy ne maradjunk ír kocsmazene és lábszag nélkül. 

A hivatalos jegyzőkönyvek az alább tekinthetőek meg, a jövő szezonra pedig nincs komolyabb prófécia. Ez a szezon volt az első, amikor gyakorlatilag csak a saját ifinkből kikerült játékosok mutatták erejüket, ez most egyelőre ennyire volt elég. Van hová nyúlni, hiszen rég nem a B csapatunk játszik itt, inkább a C, vagy a D. 

Külön öröm, hogy a mostantól címvédő Raktár számos korábbi Húsos nevelés további gondozását vállalta, így például a góllövőlista előkelő helyén ismerős nevek is láthatóak a színeikben, mint Tóth-Csap, Vass Beton, vagy Kozma Patkány. 

guefa4.png

Címkék: Hírek, GUEFA
2023.júl.26.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

GUEFA Történelem 2023 nyarán

A GUEFA liga is eljutott odáig, hogy igazi történelme van. Az alábbi táblázatban az eddig résztvevő csapatok, érmesek, kiesők eredményei figyelhetőek meg. 

A Húsos SC eddig verhetetlen, reméljük ez így is marad, de a masszív eredmények dacára remek csapatok okoznak komoly kihívást a tartalékaink számára, és semmi garancia nincs rá, hogy ez a fölény folytatódhat. 

Belső pletykákban felmerült már a IV. szezon előtt, hogy a Húsos SC egy szezont kihagy a GUEFA ligában, és átadja helyét az azonos fiókban szereplő, épp bajnoki címet szerző Poshadtvízváros csapatának, azonban ez ellen a játokosok és a klubvezetés is tiltakozott, ugyanis a megfelelő fejlődéshez, és meccsben maradáshoz nagyon hasznosnak találták a bajnokságot. A kihívásokat úgyszintén. 

Címkék: GUEFA
2023.júl.26.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

7. szezon - Mezbemutató

mez1.pngmez2.png

Csapatunk a GUEFA liga utolsó fordulóiban mutatja be az új mezt, mezeket, a szokásoknak megfelelően. Új hazai mezünk a Lokomotív Márványraktár ellen debütált a 9. fordulóban (4-4-es eredménnyel), majd később a legnagyobb kihívó Kurázsi Kapitány csapatát láttuk vendégül, hazai pályán, de az új vendég mezünkben. 3-1-re ruháztuk őket ebben az új ruhában.  Reméljük, hogy sok sikerben lesz része a srácoknak ebben az új szettben.

Fontos megjegyezni, hogy a hazai mezen, az eddigi állandó főszponzor a Húsos TV alulmaradt a licitáláson és a BRÁ-NER Magazin került a főtámogató pozíciójába. A pénz harap, a kutya se beszél.

Hajrá Húsos!

mez3.pngmez4.pngmez5.pngmez6.pngmez7.png

Címkék: Hírek, Kép, GUEFA
2023.júl.26.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

III. GUEFA Liga - A Húsos feltörekvő generációja ismét aranyérmes lett

A harmadízben megrendezett GUEFA Liga teljes eredménysorát, gólszerzőit és tabelláját tekinthetik meg. A hagyományokhoz méltóan magabiztos Húsos SC siker született a ligában, zsinórban harmadszor. Kisebb meglepetés, hogy a korábban kieső Lokomotív Márványraktár gyönyörűen csillogó bronzérmet szerzett, míg a Borrussia Máriagyűd, bár elsőcsapatával ismét a másodosztályban fog vitézkedni, szóval alighanem jó munkát végeznek, innen kiestek, viszonylag simán így az utánpótlásnevelésük hiányt szenvedhet a nívós liga nélkül. Helyükre pedig egy másik falusi rivális, a Nagytótfalu FC debütál a bajnokságban, sok sikert kívánunk nekik. 

Címkék: GUEFA
2023.máj.30.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Címvédés a GUEFA Ligában

A lenti részletes összesítésben nyomon következő a testvércsapatokkal, baráti országokban vívott belföldi és külföldi gárdák külön ligája, ami a tehetségek felfedezéről, és tétre menő összecsapásokban való részvételéről szól. Külön dicsőség, hogy az alkotmány, vagyis alaptörvény szerint olyan játékosoknak kell játszani a mérkőzéseken, akik a bajnoki illetve kupameccseken nem jutnak lehetőséghez, csapatunknál arra is van mód, illetve kényszer, hogy főleg ifistákkal töltsük fel a kezdőt, hiszen rengeteg olyan játékosunk van, akik ugyan éles meccsen nem férnek a gyepre, ide viszont túlkapás lenne szerepeltetni őket, hiszen pontosan tudjuk milyen jók, de a kiegyensúlyozottság jegyében itt nem, vagy ritkán kapnak lehetőséget. 

Magabiztos előnnyel nyertünk ezt a szezont, bár az első évben 8-2-0 helyett most 8-1-1 lett a statisztika, így egy vereség is becsúszott sajnos a Heisi ellen. A Portugál Harangok debütálása nem lett végül eredményes, bár a keret forgatása okán a Borussia Máriagyűd kerete volt a leggyengébb papíron, még is 10 ponttal többet szereztek, mint a Harangok, így helyükre újra a Lokomotiv Márványraktár kerül majd a 3. szezonra, több Húsos neveléssel is a soraikban, így érdemes figyelni rájuk majd. A Chicacomico Fishers továbbra is erős kerettel rendelkezik, de a fontos pillanatokban elcsúszik a tyúksz*ron, így másodjára is lemarad az éles bevetésről, az ellenünk vívott playoff meccsek okán. 

Fogadják sok szeretettel a II. GUEFA Liga végeredményét, teljes eredménylistáját, és gólszerzőit. 
guefa2.png

 

Címkék: GUEFA
2023.ápr.04.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Véget ért az első GUEFA Liga - Húsos SC győzelemmel

A ligát a környékbeli mesterek hívták életre, hogy a csapatok második és harmadik sora és játékban maradjon. A cél az volt, hogy a barátságos, és edzőmeccseket is ellássuk némi téttel, és külön ligát szerveztünk annak érdekében, hogy azok a játékosok is, akik az éles bajnokikon nem, vagy csak ritkán kapnak lehetőséget, tétre menő meccseket vívhassanak. Az első szériát sikeresen megnyertük, magabiztos előnnyel, és könnyen lehet, hogy a góllövőlistán feltűnő játékosaink közül rövidesen néhányan az első csapatban is rendszeres szerephez jutnak majd. Kellemes böngészést kívánunk az olvasónak! 

Ma este zajlottak a selejtező mérkőzések, akik a feljutó, debütálő csapatot határozzák meg. Az elv alapján a kieső Lokomotiv Márványraktár helyére a fiók másik két csapat játszhatott selejtezőt. 

A Chicamocomico Fishers és a Portugál Harangok pályáztak erre a címre. Mindkét csapathoz a Húsos SC azonos kerettel és azonos védekező taktikával látogatott el. A feljutó személye pedig az lett, aki jobb eredményt ér el a GUEFA liga bajnoka ellen. A Fishers a Rúgd és Fuss taktikát választotta, még a Harangok a nyomással próbálkoztak. Mivel a norvég liga másodosztályának acélos tagja 101-es erősséggel érkezett a hendikep nélküli mérkőzésekre, nem volt kérdés, hogy ők az esélyesek a Portugál Harangokkal szemben, a jobb eredmény elérésére, akik a magyar pótliga IV. vonalában vitézkednek. 

Lapzártakor érkezett a két végeredmény, ezeket távirati stílusban közöljük : 

Chicamocomico Fishers - Húsos SC 1-6 (0-3)
Portugál Harangok - Húsos SC 0-3 (0-1) 

Sok szeretettel üdvözöljük a II. szezonban a Portugál Harangok csapatát, a Húsos SC és a Borussia Máriagyűd mellett a harmadik magyar csapat lesz a ligában! Közeleg a Portugál Katedrális!

Címkék: Hírek, Kép, GUEFA
süti beállítások módosítása