Dunphy távozik
Sejthető volt, de minden előzmény nélkül robbant a hír, hogy már a harmadosztályban is velünk vitézkedő ír szűrő, Dillon "Phil" Dunphy utoljára lépett pályára a B.L.Z ellei mérkőzésen a Húsos SC mezében. Fiatal saját nevelésű tehetségeink kezdenek beérni arra a szintre, hogy az első csapatban is számíthatunk rájuk, legelső csúcs tehetségünk Sartis most ütötte meg a 10,0es szintet. Ezzel a legerősebb kezdőnket is 100 pontosra erősítve, így Dunphy már nem kerülhet a kezdőbe, csereként pedig kora miatt, és a mögötte sorakozó ifjúság miatt sem számíthatunk rá a továbbiakban. 47 gólt szerzett Húsos mezben a középpálya hátsó taktusából, ez zseniális teljesítményt, sok pontot és győzelmet köszönhetünk neki. Kíváncsian várjuk, hol folytatja hanyatló pályafutását, habár ha olyan helyre kerül, ahol hosszú távon számolnak vele, egy kártyatrükkel könnyen fagyasztható be a 9,8-as nagyon masszív állapota. Nincs bennünk Philelem, sok sikert Dumphy!