HÚSOS MAGAZIN

2023.máj.07.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Negyedik kísérletre sikerült a húspultba tenni az FC Meridiane bőrét is

meri1.pngEgy harmadosztályú szezon során, durván 1 évvel ezelőtt már összefutottunk mai ellenfelünkkel az FC Meridiane csapatával. Címerüket nem erőltetjük ide, mert Barcelonának álcázzák magukat, de tény, hogy az akkori bajnokságban egy hazai döntetlen, és egy idegenbeli vereség jött össze, plusz a tavalyi kupasorozatban ők ütöttek el bennünket a továbbjutástól, szintén a saját pályájukon. 

Ma szerencsére kicsit más volt a hadiszerencse, a nyomás taktika remekül ötvöződött a széjjelebb húzott felállással, amit kiterveltünk a meccsre, mert a kémek jelentése szerint a Meridiane előszeretettel alkalmazza a széleken keresztül taktikát. A szurkolók maximális elánnal vágták bele magukat a drukkolásba, jóval vidámabb, oldottabb volt a hangulat, mint az I. osztályban szerzett tapasztalatok alapján, ahol minden meccs lutri volt, és semmi garancia nem volt sem pontra, sem jó élményre. Itt él a remény, hogy egy picivel több babér hullik majd le, de továbbra sem kiabálunk el semmit, hiszen ezredjére írjuk le, de az első ligát is 3 győzelemmel kezdtük. Az FC Meridiane viszont jó eséllyel ott lesz a feljutásért vívott végjátékban, így mindenképpen fontos, hogy sikerült végre, ezen negyedik alkalommal győzelmet szerezni ellenük. 

Húsos SC - FC Meridiane 4-2 (2-1)

Az első félidő a fölényünket nem számolva egy gólváltásból állt főként, a vendégek vezető találatára 2 perc múlva Gustavo Sartis válaszolt, aki most hosszú idő után újra fix kedőként játszhat, miután Dunphy eligazolt és minden pontértékben megfelelő a spanyol sztárunk. Fiatalító kártya és felülmúló csomag is érkezett a nyakába, úgyhogy nagy felelősség is van rajta, számítunk a jó játékára és a góljaira is. Habib Ababneh félidő vége előtt durrantotta be a vezető gólunkat, ami - szintén ezredjére - de probléma is lehetett volna, mert ha a vendégek csapatpszihológusa csak fele annyit vedel, mint a miénk már gond lehetett volna belőle. Irvan bácsi az első osztályban nem igazán találta a góllövő cipőjét, lehet a II. vonalban felejtette, de szerencsére itt most megtalálta és növelte az előnyt, amire ugyan válaszolt még a Meridiane és szoros is lehetett volna a vége, de a 74. percben Szkülla Alexopoulos - akinél igen kérdéses a szerződéshosszabbítás a feltörekvő tevelések miatt lezárta a meccset, és rá is elmondható, hogy kiválóan kezdte az idényt. 
A statisztika és a hibátlan taktika választás okán is teljesen egyértelmű, megérdemelt győzelmet arattunk és továbbra is vezetjük a tabellát. Mögöttünk, közvetlen a szintén ismerős ellenfél, a Gotham City érkezik ló halálában. 

merid.jpg

Címkék: Hírek
2023.máj.06.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Egy kis kupatörténelem

oltozo.jpgAz írás apropója, hogy a mai nap megkezdődtek a szezon kupamérkőzései. Az első fordulóban, szokás szerint egy számítógép által vezérelt csapatot kaptunk, nagy problémát nem okozott, nem is számítottunk rá, és nem is volt különösebben kérdéses ilyen kerettel. Még akkor sem, hogyha a bajnoki első keretünkből senki sem volt a pályán. 

Húsos SC - Kings Abony 9-1 (3-1)

Gólszerzőink: Pattakos (2), Berec (2), Butyvskiy (2), Kradolfer (2), Keblovszky

 posszeid.png

A második fordulóban, a másodosztályból kihulló, Nagykinizs FC lesz az ellenfél, ami érthetetlen módon 109-es erősséggel a harmadosztályban vitézkedik, nem is kezdték jól a szezont. Reméljük nem ellenünk támadnak fel poraikból. 

A kupameccs apropóján szakítunk egy kis időt eddigi hiányosságunkra, a kupaszeplések áttekintésére. 

1. szezon (1. forduló)

kupa6.jpg

Amikor ez az eredmény megszületett, a Húsos SC tulajdonképpen még nem létezett, maximum gondolatban. A jegyzőkönyvbe már mégis a klub neve került, számítógép-számítógép ellen, a szokásos 5-0-ás eredmény született, ez esetben nem a mi javunkra és mire elindult a csapat építgetése, már kiestünk a sorozatból. 

2. szezon (nyolcaddöntő)

kupa1.jpg

Az második idényünk alapításunk után már a harmadosztályban töltöttük, a feljutás sikerült, a bajnoki cím viszont nem a IV. vonalban. Egy idő után komoly ellenfél nem volt a pályán, de túl nagy hátrányt szedtünk össze a későbbi bajnok Cageball Warriors-szal szemben, hogy erőfölényünket a tabellán is kamatoztathassuk. A kupasorozatban viszont ebben az idényben is találkoztunk már igen komoly csapatokkal, és sok szép meglepetést okozott a Húsos. A Vasasi Bányász már akkor is egy ligával felettünk volt, az első fordulóban nagy csatában fogtuk meg őket. A teljesség idénye nélkül az azóta már áruba bocsátott elsőligás Profi United második csapatát is legyőztük, a Csonka FC azóta is meghatározó alakja a második vonalnak jelenleg, és többször is találkoztunk azóta velük, a Boszi pedig a jelenlegi csoportunkban lehet nagy ellenfél. Ez utóbbi ellen ért végül véget a menetelés. 

3. szezon (1. forduló)

kupa2.jpg

A harmadik kupasorozatunk túl sok maradandót nem tartogatott nekünk. Véletlenszerűen ugyancsak a Vasasi Bányász csapata volt az ellenfél, és annak ellenére, hogy nem keveset erősödött a keret az idényre, 3-1-es vereséget szenvedtünk Angyalföldön, és erre az idényre nem is volt több gondunk a kupameccsekkel foglalkozni. 

4. szezon (4. forduló)

kupa3.jpg

A 4. szezon sorozata egészen parádésan indult, az első körben már viszonylag nehezebb ellenfelet kaptunk, a jelenleg is létező, III. vonalban vitézkedő R.Federer FC kiütésével kezdtünk, majd számítógépek következtek, három meccsen 20-0-ás gólkülönbség ha másra nem, arra jó volt, hogy jó pár játékosunk, akár a második sorunkból is önbizalmat szerezzen. A nagy mérkőzésre, az első és másodosztály között rendszeresen liftező Kőbánya FC látott minket vendégül, és 5-4-re végül le is győzött, viszont nagyon keserű szájíz nem maradt a mérkőzés után, mert tényleg egy erős, akkor még jelentősen erősebb csapat ellen estünk ki, nagyon tisztességes eredménnyel. 

5. szezon (4. forduló)

kupa5.jpg

A tavalyi szezonban, az első osztály egészen abszurd kiegyenlítettsége és gólesői miatt kevesebb figyelem került a kupára. Egy számítógép, majd a Barcelona Zsepi FC és az Avantful Gyöm FC ellen továbbjutás, majd a Meridiane FC ellen kiesés következett, némileg meglepetésre, hiszen akkortájt az I. liga tabelláján is nagyon magabiztosan álltunk, és mégis csak ezen a ponton mi fogadtunk az alsóbb osztályú csapatot. Viszont zsinórban másodszor a 4. forduló jelentette a végállomást. Az Avantful Gyöm és a Meridiane mellesleg idén egy csoportban szerepel velünk a II.osztályban, úgyhogy egyre tartalmasabb múltunk lesz ezek ellen a csapatok ellen. 

Címkék: Történelem
2023.máj.04.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Nacho Asperilla 2 gólt és 3 pontot hozott a nyitányon

ultra.pngA rettentő peches kiesést követően a csapat kiheverte a traumát, látszólag kicsattanó erővel és önbizalommal vetették bele a fiúk magukat újra a II. osztály küzdelmeibe. Az ULTRA Temesvár otthonába látogattunk, aholis kezdetben döcögős, ám egyre inkább magabiztos játékot mutattunk, Szkülla góljával a vezetést is megszereztük, ám ezt nem sikerült a félidőig kitolni. Ismerve a csapatpszihológus hatását lehet ezzel nem is jártunk olyan rosszul. Románföldön jártunk az előző idényben is, az akkori címvédő B.L.Z vert minket, amivel a vég gyakorlatilag elkezdődött. 

ULTRA Temesvár - Húsos SC 1-3 (1-1)

nachos.jpgAz előző szezon házi gólkirálya, Nacho Asperilla azonban csúnyán megrázta magát, egyetlen perc alatt döfött kettőt az egyébként kulturáltan futballozó ellenfélen, akik egészen a 85. percig tartották magukat. A 87. percre már 3-1-re vezettük, és bár nehézkes volt, megérdemelt győzelmet arattunk. Plusz ezen kívül a tabella élén is állunk jelenleg, ami remélhetőleg ki is tart a szezon végéig. Bár elbízni túlságosan nem kellene magunkat, hiszen nem volt olyan régen, amikor 3 mérkőzésből 3 győzelemmel álltunk holtversenyben az elsőliga élén, majd történt, ami történt. 

Mindenesetre nagyon fontos hír, hogy Nacho a fiatalitó kártya hatására még jó néhány szezonon át velünk maradhat, és ha ilyen parádés gólszámokat produkál továbbra is, semmi okunk nem lesz rá, hogy a posztján erősítésen, vagy változtatáson gondolkozzunk. 

temes.png

 

Címkék: Hírek
2023.máj.02.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Mezbemutató az FC Heisenberg elleni GUEFA mérkőzésen

A sorozat debütálása magabiztos Húsos SC győzelmet hozott a feltörekvő, élesben keveset játszó, csúnyábban fogalmazva a "B" csapatoknak szervezett privát rendezvényen. A második évad első mérkőzésén a falusi rivális Borussia Máriagyűdöt simán legyőztük, a második meccsen viszont váratlan ronda vereséget szenvedtünk az FC Heisenberg stadionjában. A cikk aprópója viszont, hogy itt lépett pályára először a Húsos a következő idény hivatalos hazai mezében, illetve, hogy Tüsmögi Keblovszky támadónk, aki az ifiből érkezett, itt igazán főszerepet kaphat, és nem tudni, valaha az éles bajnoki mérkőzéseken is szerepet kaphat-e majd, vagy túladunk rajta egy napon, de egyelőre ő az egyetlen, aki a csirkelábak gólerősség képessége miatt kiharcolt magának egy szerződéshosszabítást. 

Két gólt is szerzett a fiatal támadó, az első képen az első, a másodikon a második góljáról készült kép látható. Természetesen a csövesbánat hazai rendező hibásan írta a képernyőre Tüsmögi nevét, de ez cseppet sem csorbít azon, hogy vezeti a GUEFA góllövőlistájátkeblov.jpg

kebel3.jpg

És mivel nem lehet elmenni a mellett a tény mellett, hogy egyébként 5-3-mas zakóba futottunk bele, némileg váratlanul, az FC Heisenbergről is indokolt nyomokat hagyni a Húsos Magazin hasábjain: 

kebel2.png


kebel.png

Címkék: Kép
2023.máj.01.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Húsos kafetéria: a szérumok kiosztása

szerum.jpgA tavalyi szezonban is sikerült összegyűjteni a felhasználható mennyiséget, illetve annál egy picivel többet is a csodatévő fiatalító szérumokból. A Mester rövid nyilatkozatban ismertette a kiosztásának koncepcióját, illetve a neveket, akik fiatalabbak lettek a szezon kezdetére, mint ahol az előzőt abbahagyták: 

Hosszan elemeztük a lehetőségeinket és mivel két-két darab áll ismét rendelkezésre a nagyobb kiszerelésű szérumból, illetve a kisebb adagokból is, felelősen kellett döntenünk.

Az első szérumot, a tavalyi idényben felülmúló kártyát kapó játékosaink kapták meg, de nem egy azon okból. Nacho Asperilla a tavalyi idén toronymagas gólkirálya lett a csapatunkban, és mivel elhagyta a harmincat jóval, úgy ítéltük meg, hogy ha hosszabb távon szeretnénk vele számolni, muszáj az egyik 3 évvel fiatalító csodaszert neki ajándékoznunk. Ezzel nem csak esélyt kap arra, hogy több szezonon át is még a Húsos SC mezében onthassa a gólokat, hanem arra is, hogy ha már rálett szórva, lehet némileg felelőtlenül egy felülmúló kártya, ami 100 fölé is viheti a képességeit, talán jobban kiaknázhatja, ha nem a nyugdíjas futballista kort súrolja. 

A másik nagyobb adat pedig, teljesen más megfontolásból Gustavo Sartisé lett. Joggal vetik a szememre, hogy favorizálom a spanyolt, ő volt az első szupertehetségünk, aki 8,0-ról indulva idén már a kezdőben 10,0es erősséggel harcolhat, és a felülmúló kártyával jóval jobbat is elérhet még. Ennek záloga pedig a fiatal kor, a gyors fejlődés érdekében az idény nyitányán Sartis ismét csak 21 éves, pár napig még, de reméljük ez hozzásegíti ahhoz, hogy a 110-es erősséget is sikerüljön megfejelni a jóvoltából csapatunknak. 

A két kisebb fiolát pedig állagmegőrzésre szántuk. Két fontos emberünk, most már szezonok óta azt lehet mondani, hogy Van Bomm'l Boogaart, és Kaiser Reuschel. Előbbi rengeteg góllal, nagy karizmával irányította a csapatot az elsőosztályban, sajnos néha durva túlkapások is becsúsztak, kétszer is kiállították konkrét tettlegességért. Ezeket átbeszéltük, megértette, hogy az erőszak a futballpályán nem megoldás, ennek ellenére biztosított róla, hogy a jövőben is bárkit leüt a g*cibe ha indokoltak látja a meccs hevében. Kaiser pedig remek védőmunkájával évek óta hálálja meg a bizalmat, annak ellenére, hogy nehéz dolga van, hiszen általában a védelmet töltjük fel ideinglenes kölcsönjátékosokkal. 

Címkék: Interjú
süti beállítások módosítása