HÚSOS MAGAZIN
Egy kis kupatörténelem
Az írás apropója, hogy a mai nap megkezdődtek a szezon kupamérkőzései. Az első fordulóban, szokás szerint egy számítógép által vezérelt csapatot kaptunk, nagy problémát nem okozott, nem is számítottunk rá, és nem is volt különösebben kérdéses ilyen kerettel. Még akkor sem, hogyha a bajnoki első keretünkből senki sem volt a pályán.
Húsos SC - Kings Abony 9-1 (3-1)
Gólszerzőink: Pattakos (2), Berec (2), Butyvskiy (2), Kradolfer (2), Keblovszky
A második fordulóban, a másodosztályból kihulló, Nagykinizs FC lesz az ellenfél, ami érthetetlen módon 109-es erősséggel a harmadosztályban vitézkedik, nem is kezdték jól a szezont. Reméljük nem ellenünk támadnak fel poraikból.
A kupameccs apropóján szakítunk egy kis időt eddigi hiányosságunkra, a kupaszeplések áttekintésére.
1. szezon (1. forduló)
Amikor ez az eredmény megszületett, a Húsos SC tulajdonképpen még nem létezett, maximum gondolatban. A jegyzőkönyvbe már mégis a klub neve került, számítógép-számítógép ellen, a szokásos 5-0-ás eredmény született, ez esetben nem a mi javunkra és mire elindult a csapat építgetése, már kiestünk a sorozatból.
2. szezon (nyolcaddöntő)
Az második idényünk alapításunk után már a harmadosztályban töltöttük, a feljutás sikerült, a bajnoki cím viszont nem a IV. vonalban. Egy idő után komoly ellenfél nem volt a pályán, de túl nagy hátrányt szedtünk össze a későbbi bajnok Cageball Warriors-szal szemben, hogy erőfölényünket a tabellán is kamatoztathassuk. A kupasorozatban viszont ebben az idényben is találkoztunk már igen komoly csapatokkal, és sok szép meglepetést okozott a Húsos. A Vasasi Bányász már akkor is egy ligával felettünk volt, az első fordulóban nagy csatában fogtuk meg őket. A teljesség idénye nélkül az azóta már áruba bocsátott elsőligás Profi United második csapatát is legyőztük, a Csonka FC azóta is meghatározó alakja a második vonalnak jelenleg, és többször is találkoztunk azóta velük, a Boszi pedig a jelenlegi csoportunkban lehet nagy ellenfél. Ez utóbbi ellen ért végül véget a menetelés.
3. szezon (1. forduló)
A harmadik kupasorozatunk túl sok maradandót nem tartogatott nekünk. Véletlenszerűen ugyancsak a Vasasi Bányász csapata volt az ellenfél, és annak ellenére, hogy nem keveset erősödött a keret az idényre, 3-1-es vereséget szenvedtünk Angyalföldön, és erre az idényre nem is volt több gondunk a kupameccsekkel foglalkozni.
4. szezon (4. forduló)
A 4. szezon sorozata egészen parádésan indult, az első körben már viszonylag nehezebb ellenfelet kaptunk, a jelenleg is létező, III. vonalban vitézkedő R.Federer FC kiütésével kezdtünk, majd számítógépek következtek, három meccsen 20-0-ás gólkülönbség ha másra nem, arra jó volt, hogy jó pár játékosunk, akár a második sorunkból is önbizalmat szerezzen. A nagy mérkőzésre, az első és másodosztály között rendszeresen liftező Kőbánya FC látott minket vendégül, és 5-4-re végül le is győzött, viszont nagyon keserű szájíz nem maradt a mérkőzés után, mert tényleg egy erős, akkor még jelentősen erősebb csapat ellen estünk ki, nagyon tisztességes eredménnyel.
5. szezon (4. forduló)
A tavalyi szezonban, az első osztály egészen abszurd kiegyenlítettsége és gólesői miatt kevesebb figyelem került a kupára. Egy számítógép, majd a Barcelona Zsepi FC és az Avantful Gyöm FC ellen továbbjutás, majd a Meridiane FC ellen kiesés következett, némileg meglepetésre, hiszen akkortájt az I. liga tabelláján is nagyon magabiztosan álltunk, és mégis csak ezen a ponton mi fogadtunk az alsóbb osztályú csapatot. Viszont zsinórban másodszor a 4. forduló jelentette a végállomást. Az Avantful Gyöm és a Meridiane mellesleg idén egy csoportban szerepel velünk a II.osztályban, úgyhogy egyre tartalmasabb múltunk lesz ezek ellen a csapatok ellen.