HÚSOS MAGAZIN


2023.máj.01.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Húsos kafetéria: a szérumok kiosztása

szerum.jpgA tavalyi szezonban is sikerült összegyűjteni a felhasználható mennyiséget, illetve annál egy picivel többet is a csodatévő fiatalító szérumokból. A Mester rövid nyilatkozatban ismertette a kiosztásának koncepcióját, illetve a neveket, akik fiatalabbak lettek a szezon kezdetére, mint ahol az előzőt abbahagyták: 

Hosszan elemeztük a lehetőségeinket és mivel két-két darab áll ismét rendelkezésre a nagyobb kiszerelésű szérumból, illetve a kisebb adagokból is, felelősen kellett döntenünk.

Az első szérumot, a tavalyi idényben felülmúló kártyát kapó játékosaink kapták meg, de nem egy azon okból. Nacho Asperilla a tavalyi idén toronymagas gólkirálya lett a csapatunkban, és mivel elhagyta a harmincat jóval, úgy ítéltük meg, hogy ha hosszabb távon szeretnénk vele számolni, muszáj az egyik 3 évvel fiatalító csodaszert neki ajándékoznunk. Ezzel nem csak esélyt kap arra, hogy több szezonon át is még a Húsos SC mezében onthassa a gólokat, hanem arra is, hogy ha már rálett szórva, lehet némileg felelőtlenül egy felülmúló kártya, ami 100 fölé is viheti a képességeit, talán jobban kiaknázhatja, ha nem a nyugdíjas futballista kort súrolja. 

A másik nagyobb adat pedig, teljesen más megfontolásból Gustavo Sartisé lett. Joggal vetik a szememre, hogy favorizálom a spanyolt, ő volt az első szupertehetségünk, aki 8,0-ról indulva idén már a kezdőben 10,0es erősséggel harcolhat, és a felülmúló kártyával jóval jobbat is elérhet még. Ennek záloga pedig a fiatal kor, a gyors fejlődés érdekében az idény nyitányán Sartis ismét csak 21 éves, pár napig még, de reméljük ez hozzásegíti ahhoz, hogy a 110-es erősséget is sikerüljön megfejelni a jóvoltából csapatunknak. 

A két kisebb fiolát pedig állagmegőrzésre szántuk. Két fontos emberünk, most már szezonok óta azt lehet mondani, hogy Van Bomm'l Boogaart, és Kaiser Reuschel. Előbbi rengeteg góllal, nagy karizmával irányította a csapatot az elsőosztályban, sajnos néha durva túlkapások is becsúsztak, kétszer is kiállították konkrét tettlegességért. Ezeket átbeszéltük, megértette, hogy az erőszak a futballpályán nem megoldás, ennek ellenére biztosított róla, hogy a jövőben is bárkit leüt a g*cibe ha indokoltak látja a meccs hevében. Kaiser pedig remek védőmunkájával évek óta hálálja meg a bizalmat, annak ellenére, hogy nehéz dolga van, hiszen általában a védelmet töltjük fel ideinglenes kölcsönjátékosokkal. 

Címkék: Interjú
2023.már.08.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Gustavo Sartis nyilatkozik, aki a kezdetektől velünk van

srtis2.pngKözeledve az első évfordulóhoz ideje számotvetni és a jövőbe is tekinteni. Egy rövid interjú keretében azt a játékosunkat választottuk, aki gyakorlatilag az alapítás óta kerettag. Consuelo Gustavo Sartis-szal készült rövid interjú, Ceruzagyári Ottokár fordításában közvetlenül a The Green Man csapat elleni felkészülési tornán lejátszott mérkőzés után. 

Tovább
Címkék: Interjú
2023.feb.18.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Válasz a Nagytótfalu FC testvérklubunk megkeresésére

Tisztelt szurkolók! 

Közismert tény, hogy klubunk igyekszik mindent átláthatóan, rajongók és egyéb falubeliek szeme láttára elkövetni, leszámítva pályázati rendszerünket, adóelszámolást és külföldi számlákról érkező fekete bevételeinket. Ezúton is nyitott kártyákkal játszunk, ősi riválisunk, a szomszéd falu a jelenleg a reflektorfény 3. ligájában vitézkedő Nagytótfalu keresett meg bennünket egy igen megtisztelő ajánlattal. Egészben közöljük a levelet, illetve a hivatalos választ is. 

Tovább
Címkék: Interjú
2023.feb.08.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

A Manager mesélt a szérumok kiosztásáról

manager2.jpgAz első bajnoki mérkőzés előtt került sor arra a taktikai értekezletre, ahol kiosztásra kerültek azok az adományokból vásárolt szérumok, amivel idősebb játékosaink mellett köteleződik el a klub, és esélyt adunk nekik arra, hogy kiváló teljesítményüket minél tovább kamatoztathassák nálunk. Az alábbi cikkben teljes egészében közöljük Ceruzagyári Ottokár által készített teljes interjút a vezetőedzővel. 

 

Tovább
Címkék: Interjú
süti beállítások módosítása