HÚSOS MAGAZIN
Az alábbi táblázatban a kezdetektől lehet végigböngészni szeretett csapatunk eredményeit
Nacho Asperilla 2 gólt és 3 pontot hozott a nyitányon
A rettentő peches kiesést követően a csapat kiheverte a traumát, látszólag kicsattanó erővel és önbizalommal vetették bele a fiúk magukat újra a II. osztály küzdelmeibe. Az ULTRA Temesvár otthonába látogattunk, aholis kezdetben döcögős, ám egyre inkább magabiztos játékot mutattunk, Szkülla góljával a vezetést is megszereztük, ám ezt nem sikerült a félidőig kitolni. Ismerve a csapatpszihológus hatását lehet ezzel nem is jártunk olyan rosszul. Románföldön jártunk az előző idényben is, az akkori címvédő B.L.Z vert minket, amivel a vég gyakorlatilag elkezdődött.
ULTRA Temesvár - Húsos SC 1-3 (1-1)
Az előző szezon házi gólkirálya, Nacho Asperilla azonban csúnyán megrázta magát, egyetlen perc alatt döfött kettőt az egyébként kulturáltan futballozó ellenfélen, akik egészen a 85. percig tartották magukat. A 87. percre már 3-1-re vezettük, és bár nehézkes volt, megérdemelt győzelmet arattunk. Plusz ezen kívül a tabella élén is állunk jelenleg, ami remélhetőleg ki is tart a szezon végéig. Bár elbízni túlságosan nem kellene magunkat, hiszen nem volt olyan régen, amikor 3 mérkőzésből 3 győzelemmel álltunk holtversenyben az elsőliga élén, majd történt, ami történt.
Mindenesetre nagyon fontos hír, hogy Nacho a fiatalitó kártya hatására még jó néhány szezonon át velünk maradhat, és ha ilyen parádés gólszámokat produkál továbbra is, semmi okunk nem lesz rá, hogy a posztján erősítésen, vagy változtatáson gondolkozzunk.
Mezbemutató az FC Heisenberg elleni GUEFA mérkőzésen
A sorozat debütálása magabiztos Húsos SC győzelmet hozott a feltörekvő, élesben keveset játszó, csúnyábban fogalmazva a "B" csapatoknak szervezett privát rendezvényen. A második évad első mérkőzésén a falusi rivális Borussia Máriagyűdöt simán legyőztük, a második meccsen viszont váratlan ronda vereséget szenvedtünk az FC Heisenberg stadionjában. A cikk aprópója viszont, hogy itt lépett pályára először a Húsos a következő idény hivatalos hazai mezében, illetve, hogy Tüsmögi Keblovszky támadónk, aki az ifiből érkezett, itt igazán főszerepet kaphat, és nem tudni, valaha az éles bajnoki mérkőzéseken is szerepet kaphat-e majd, vagy túladunk rajta egy napon, de egyelőre ő az egyetlen, aki a csirkelábak gólerősség képessége miatt kiharcolt magának egy szerződéshosszabítást.
Két gólt is szerzett a fiatal támadó, az első képen az első, a másodikon a második góljáról készült kép látható. Természetesen a csövesbánat hazai rendező hibásan írta a képernyőre Tüsmögi nevét, de ez cseppet sem csorbít azon, hogy vezeti a GUEFA góllövőlistáját
És mivel nem lehet elmenni a mellett a tény mellett, hogy egyébként 5-3-mas zakóba futottunk bele, némileg váratlanul, az FC Heisenbergről is indokolt nyomokat hagyni a Húsos Magazin hasábjain:
Húsos kafetéria: a szérumok kiosztása
A tavalyi szezonban is sikerült összegyűjteni a felhasználható mennyiséget, illetve annál egy picivel többet is a csodatévő fiatalító szérumokból. A Mester rövid nyilatkozatban ismertette a kiosztásának koncepcióját, illetve a neveket, akik fiatalabbak lettek a szezon kezdetére, mint ahol az előzőt abbahagyták:
Hosszan elemeztük a lehetőségeinket és mivel két-két darab áll ismét rendelkezésre a nagyobb kiszerelésű szérumból, illetve a kisebb adagokból is, felelősen kellett döntenünk.
Az első szérumot, a tavalyi idényben felülmúló kártyát kapó játékosaink kapták meg, de nem egy azon okból. Nacho Asperilla a tavalyi idén toronymagas gólkirálya lett a csapatunkban, és mivel elhagyta a harmincat jóval, úgy ítéltük meg, hogy ha hosszabb távon szeretnénk vele számolni, muszáj az egyik 3 évvel fiatalító csodaszert neki ajándékoznunk. Ezzel nem csak esélyt kap arra, hogy több szezonon át is még a Húsos SC mezében onthassa a gólokat, hanem arra is, hogy ha már rálett szórva, lehet némileg felelőtlenül egy felülmúló kártya, ami 100 fölé is viheti a képességeit, talán jobban kiaknázhatja, ha nem a nyugdíjas futballista kort súrolja.
A másik nagyobb adat pedig, teljesen más megfontolásból Gustavo Sartisé lett. Joggal vetik a szememre, hogy favorizálom a spanyolt, ő volt az első szupertehetségünk, aki 8,0-ról indulva idén már a kezdőben 10,0es erősséggel harcolhat, és a felülmúló kártyával jóval jobbat is elérhet még. Ennek záloga pedig a fiatal kor, a gyors fejlődés érdekében az idény nyitányán Sartis ismét csak 21 éves, pár napig még, de reméljük ez hozzásegíti ahhoz, hogy a 110-es erősséget is sikerüljön megfejelni a jóvoltából csapatunknak.
A két kisebb fiolát pedig állagmegőrzésre szántuk. Két fontos emberünk, most már szezonok óta azt lehet mondani, hogy Van Bomm'l Boogaart, és Kaiser Reuschel. Előbbi rengeteg góllal, nagy karizmával irányította a csapatot az elsőosztályban, sajnos néha durva túlkapások is becsúsztak, kétszer is kiállították konkrét tettlegességért. Ezeket átbeszéltük, megértette, hogy az erőszak a futballpályán nem megoldás, ennek ellenére biztosított róla, hogy a jövőben is bárkit leüt a g*cibe ha indokoltak látja a meccs hevében. Kaiser pedig remek védőmunkájával évek óta hálálja meg a bizalmat, annak ellenére, hogy nehéz dolga van, hiszen általában a védelmet töltjük fel ideinglenes kölcsönjátékosokkal.