3/3 - Győzelem a Szadai ETO ellen, most jön majd a neheze

szad1.pngAki ismeri a csapat múltját, jól emlékszik arra, amikor 3 forduló után pont 9 ponttal álltunk az első ligában. Annak a szezonnak ronda vége lett, reméljük most más szelek fújnak majd. Plusz poén, hogy ennyi ponttal és gólkülönbséggel akkor is a tabella 2. helyén álltunk, akárcsak most, hiszen bár eddig vezettük, nagyarányú idegenbeli sikerének köszönhezően beelőzött a Gotham City. Persze ez nem túl fontos körülmény, inkább érdekes. 

Szadai ETO FC - Húsos SC 1-3 (0-0)

A szerdai mérkőzésről dióhéjban annyit lehet elmondani, hogy a statisztikában is megmutatkozó masszív mezőnyfölényben játszottunk. Végig az első félidőben, sorra dolgoztük ki a helyzeteket, a Szada kapusa azonban konkrétan a szemünket is kivédte. Lantos Terek gusztustalanul parádés reflexisten védéseket mutatott be sorjában, és az első félidőt az erőjátékunk nagy nyomása ellenére kihúzta a hazai csapat. Aztán a 47. percben, már a második félidőben Consuelo Gustavo Sartis megszerezte második gólját a szezonban. Nagyon reménykedtünk benne, hogy zökkenőmentes lesz a visszailleszkedése, hiszen mint tudjuk, szezonokon át, mint első csúcsifink a hátán vitte a csapatot a teljesítményével, az első osztályban pedig gyakorlatilag szó nélkül tűrte, hogy csak epizódszerep jutott neki, és szorgalmas edzésmunkájának köszönhetően idén már ismét a kezdőben kaphat helyet. Van Bomm'l Boogart és Szkülla Alexopoulos is betalált a későbbiekben, a hollandus közvetlen Sartis gólja után növelte magabiztosra az előnyt, a görögünk pedig a 64. percben 3-0-val többé kevésbé eldönötte a meccset a javunkra. 

A második félidő alapján már eredményben is mutatkozott az erőfölényünk, és szerencsére magabiztos győzelmet arattunk. A tabellán bár a második helyre csúsztunk vissza, magabiztos teljesítményünk mindenképpen bizakodásra ad okot. szadaaa.jpg

Azt a szurkolónkat, aki a Szadai ETO sportpálya mellől ellopott egy kerékpárt, és azzal kerekezett le a legközelebbi ivó elé, ahol sörre próbálta elcserélni a járművet, előállították és a fogdára szállították. További sorsáról nem tudunk, és nem is érdekel bennünket, a klub elhatárolódik a tetteitől, és felszólítjuk a kedves szurkolókat, hogy az idegenbeli mérkőzéseken legalább próbáljanak civilizáltan viselkedni, és ha kerékpározni támad kedvük, vagy vigyenek magukkal, vagy legalább illedelmesen kérjék kölcsön a tulajdonosától. Főleg ne próbálják értékesíteni, mert onnantól kezdve másik jogi kategóriába kerül az ügy. 
Címkék: Hírek