HÚSOS MAGAZIN

2023.feb.04.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Újranyit a rendszerváltáskor nyomtalanul eltűnt italbolt!

Nagy evangéliummal szolgált a polgármester a falu népe számára. A 600 lakosra jutó 8 kocsma, 3 lottózó, 5 trafik, illetve alkalmi nyitvatartással rendelkező élelmiszerbolt, hentesüzlet és tejivó mellé egy igazi univerzális közösségi tér is nyílik a lakosok számára, lóháton pár percre közvetlenül a stadiontól. A népek között csak legendaként élő épületről utoljára 1989-ben volt irásos nyom, amikor is kereslet hiányában az akkori tulajdonos felszámolta a vegyes és italboltot és bedobta a kulcsait egy kútba.

Mivel közismert tény, hogy a Húsos SC a következő szezont az elsőosztályban kezdi, a város vezetése vissza nem térintendő támogatást hívott le az úthálózat fejlesztésére, és napelemek telepítésére. Az elköltéséről ronda pletykák is szárnyre keltek, de biztosíthatjuk a kedves lakosságot, hogy a hivatal előtt parkoló 8 darab Tesla Model 3 gépjármű, ami ezentúl a képviselőtestület munkaügyeit fogja szolgálni a hivatal és a stadion között, magánvagyonból kerültek beszerzése, és a környezettudatosság zászlóshajói kívánnak lenni a faluban. A nemzetközi alapítványoktól érkező támogatásból többek között, a falu javát szolgáló mezőgazdasági eszközöket, kombájnokat, markolókat és egyéb tereprendező eszközök mellett fűkaszákat és elektromos hajtással rendelkező fűnyíró traktorokat is megvásárolt. A minap, az egyik ilyen traktor éjszakai próbavezetésén, és tesztüzemén történt meg, hogy Kovászos Gottfried, városkondnoksági tag az éjszakai sötéte és a Kőbányai sör kellemetlen mellékhatásaként eltévedt hazafelé, és egy gazzal méteresen benőtt területre tévedt a falu határában. A jármű lerobbant, ezért Gottfried gyalog igyekezett megtalálni a hazavezető utat, ekkora bukkant rá a több, mint 30 éve elhagyatott épületre. vegyes2.png

Korabeli iratokat bújva és visszaemlékezéseket meghallgatva arra vezetett a nyomozás, hogy azért került le az épület a térképről, mert a tulajdonos magára hagyta, a falu lakott területeiről egy kisebb domb és a növényzet miatt nem lehetett rálátni. Szeszelni gyakorlatilag bárhol lehetett, így nem hiányzott senkinek, elfelejtődött a létezése. Azokban az években egyébként is minden lakó és átutazó a község jelentős termelőszövetkezet területén elhelyezkedő termőföldeket, gazdasági épületeket és jószágokat igyekeztek megszerezni.  Az idő múlásával az erdős terület olyan szinten elburjánzott, hogy pár év elteltével a közel merészkedő állampolgárok sem pillanthatták meg. Gottfried balul sikerült tesztvezetése után viszont, az új gépparkkal felszerelkezett önkormányzat pár óra alatt szabaddá tette az utat az üzlethez, ami meglepően jó állapotban került elő. 

A Húsos SC klubvezetése egyből meglátta a kínálkozó üzleti lehetőséget az ügy kapcsán. Az önkormányzattal egyeztetve hatsávos autópályát terveznek a klubház és az üzlet közötti 644 méteres szakaszra, zajvédővel, vadkerítéssel, és három alagúttal. Azon felül, hogy a bolt eredeti profilja, azaz háztartási cikkek, élelmiszerek és ital értékesítése megmarad, szóba került importált cigaretta, és gázolaj 20 literes kannákban történő forgalmazása is akciós áron, illetve a legfontosabb, hogy a Húsos SC szurkolói bolt termékei is elérhetőek lesznek, szintén akciósan. A tervek szerint az alagsorban egy kártyaasztal, és egy kocsmáros özvegye által felajánlott félkarú játékgép lesz elhelyezve, a nosztalgiázni vágyó művelt lakosság számára. 

Alább az új tulajdonos, a polgármester legidősebb daliás fia köszöntőjét közöljük: 

"Várunk mindenkit sok szeretettel, Áfás számla, vagy bármilyen bizonylat, nyugta kérési szándékát kérjük előre jelezni a bejáratnál őrködő fegyveres őröknél. Köszönjük! "

Címkék: Hírek
2023.feb.01.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Történelmi áttekintés

klubhaz.jpgÖtödik teljes szezonját kezdi a Húsos SC. Ennek örömére visszatekintünk a múltba, és a cikk végén látható táblázatban megtekinthető az eddig befejezett szezonok összegzése.

Az első szezon hozta természetesen a legnagyobb tempójú, dinamikus fejlődést a csapat életében, ekkor épült meg a mocskos istállók és ólak közé leszúrt kapuként fungáló botok helyén a ma is álló az EU és a TAO támogatásával megépült fényűző stadion. A IV. vonal győzelmi serlege azonban hiányzik a csapat trófeavitrinjéből, no nem azért, mert a helyi közösség szeretve tisztelt tagjai esetleg megpattintották és a feketepiacon értékesítették volna, az első szezonban a 2. helyen végezve az osztályozókon sikerült kiharcolni a feljutást. Az éppen akkor beomló Cageball Warriors FC csapatában pont volt elég lendület, annak ellenére, hogy a manager már nem törődött a csapattal, hogy nem tudtuk utolérni őket. Az osztályozós sikerek után debütált az a hagyomány, miszerint a fodbalpályát körülövező futópálya (amin ember még sosem futott saját akaratából) területén ünnepélyes malacfuttató versenyt rendez az ünneplő nép. 

Nagy erősítésekkel és várakozással léptünk tovább a III. osztályba, ami nagyon kiélezett és izgalmas küzdelmet hozott, de kisebb meglepetésre végül magabiztos 5 pontos előnnyel zártuk a tabellát. Ekkorra már kiforrta magát pár általunk felfedezett külföldi kémkedésnek köszönhető aranyijfú, példának okáért a szibériából ideköltöző Alan "Scserbina" Butyvskiy, aki a szezon legeredményesebb játékosa lett. Legkomolyabb ellenlábasok az FC Kisvárda (ők idén nyerték meg ismét a IV. osztályt), és a Meridiane FC voltak akik e szezon végesztével kísérletet tehetnek ismét feljutni a II. vonalba. 

A harmadik szezon után nőtt önbizalom, kiváló tehetségek további igazolása, a másodosztályban már esélyesnek éreztük magunkat. a csapat gerincét ekkor már azok a játékosok adták, akik nagyrészére jelenleg is számítunk. Habár az esély végig megvolt, a tabella közepén vagy végén kullogó csapatok ellen rengeteg pontot elszórt a csapat, és hiába vertük oda-vissza a végül bajnok ATKA FC-t az osztályozón nem sikerült a feljutás. A Jázminusz elleni vesztes playoff meccset követően húgyozta le először Szőrös Walter vezérszurkoló a stadion vadonatúj elektornikus ujjlenyomatolvasóval ellátott beléptetőrendszerét, ami azóta sem működik. A mérkőzés bár idegenben volt, hazaérkezve mégsem volt rest ezért a vasútállomástól egészen az Aréna bejáratáig elsétálni. Édesanyja állítása szerint Walter egyébként aranyszívű jótét lélek, és régi vágya, hogy interjút adjon a Húsos Magazinnak, az esettel és egyéb nézeteivel kapcsolatban, egyelőre azonban sajnos sosem volt olyan állapotban, hogy a felkeresés pillanatában meg tudjuk szólaltatni. 

A jelenleg lefutott szezon a kisebb kudarcént megélt másodosztályú tagság meghosszabbítása után még nehezebbnek ígérkezett. A Húsos SC csoportjába a Jázminusz és az FC Füzesabony személyében olyan csapatok érkeztek, akik nem egy szezont töltöttek már a legfelsőbb oszályban szép sikereket elérve. Nagyon kemény menetre voltunk felkészülve, az edzéseken előkerültek az ostorok, sokkolók és medvacsapdák elhelyezése és használata is, a megfelelő motivációs szint elérése érdekében. Az idény strukturája nem sokban tért el az előzőtől, a rangadókon jól teljesítettünk, oda-vissza megvertük a Füzesabony és a későbbi bronzérmes Maserati Kings csapatát, illetve egy horrorfilmbe illő fordítást is prudukáltunk az emlékezetes 0-4-ről 6-4-re megnyert Jázminusz elleni idegenbeli rangadót, az érkező javasasszonyok ördögi táncának és mocskosszájú átkozódásának hála. Kikaptunk viszont a tök utolsó Debreceni Tigrisektől, és az FC Prisontól is, utóbbi ellen ráadásul összesen csak 1 pontot gyűjtöttünk. Végig fej-fej mellett haladva a Jázminusz csapattal, köszönhetően annak, hogy sok szezonon vett már részt, nem motiválta annyira a bajnoki cím, az utolsó fordulóban visszafogottabb erőbedobással állt ki, nagy szerencsénkre, 'minek köszönhetően végül 3 pontos előnnyel a tabella élén végeztünk. Fontos viszont megjegyezni, hogyha a Jázminusz nagyon szeretné, könnyen lehet, hogy megint az osztályozón kellene bírkóznunk, szintén megjósolhatatlan kimenetellel. Ezért köszönet illeti a csapat vezérkarát, és természetesen ünnepélyes meghívót küldtünk nekik, a szezonnyitó 36 órán át tartó őrületes disznóvágására, amit a Vágóhíd utcai Sporttelep melletti réten tartunk, a székház, és az éjjelnappali lottózó és italbolt között. 

Következzék hát a teljes bajnoki szerepés listája, és várjuk vissza a jelenleg pihenőjüket töltő játékosainkat. Ezen kívül továbbra is várjuk az adományokat a több ízben is lepisált és megrúgdosott ujjlenyomatolvasó rendszer karbantartási munkálataihoz, illetve a Jázminusz ellen elvesztett hazai mérkőzésen megrongált/felgyújtott kerítés, csirkeháló kicseréléséhez. 

sseons1.jpg

Címkék: Hírek
2023.jan.31.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

A szérum már a székház széfjében!

Megkezdődött a felkészülés a következő szezonra, ami az eddigi legnagyobb kihívás lesz a csapat történetében. Fiatal és idősebb játékosok közös erővel dolgoznak a Húsos SC sikereiért, azonban néhány játékosunk lassan abba a kritikus korba érnek, amikor beavatkozás nélkül felmerülhet a teljesítőképességük hanyatlása.

A klubvezetés mindent elkövet annak érdekében, hogy aki eddigi teljesítményével felhívta magára a figyelmet, a csapat kötelékében további közös sikereket érhessen el. Ennek folyományaképpen a szezon során végig a hazai mérkőzéseken kihelyezett adománygyűjtődoboz tartalmát kiürítettük és felhasználásáról döntöttünk. A láda egyebek mellett, tartalmazott kabátgombot, buszjegyet, befőttesgumit, söröskupakot, gázszámlát is, de szerencsére jobbmodú tehetősebb szurkolóink olyan dolgokat is dobáltak bele, amiket hasznosíthatunk. Két darab aranyfog mellett, durván két maréknyi aprópénz is hevert a doboz alján, a címleteket nem részleteznénk azon okból, mert biztosak vagyunk benne, hogy a legnagyobb jószándékkal adta, aki adta a forgalomból kivont 1 és 2 forintos érméket is.szerum.jpg

Egy szó mint száz, az összegyűjtött adományokból, a ládát selyemvánkosra helyezve a klubelnök rendőri kísérettel elvonult a helyi élelmiszerbolthoz, és 4 üveg fiatalító szérumot vásárolt. Két nagyobb üveg fél literes kiszerelés, a tervek szerint ez akár 3 szezonnal is meghosszabbíthatja idősödő játékosaink munkakedvét, illetve két darab 5 centes rakétát, ami a soron következő szezonra biztonsan elég lesz. 

Azt, hogy ki fogyaszthatja el a szérumokat, az új szezon első taktikai értekezletén fogja kihírdetni a mester. Addig az üvegek a klubszékház, 2 darab biztonsági kerékpárlánccal lezárt széfjében lesznek elzárva. 

Címkék: Hírek
2023.jan.31.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Üdvözlünk mindenkit az Online Húsos Magazin oldalán

husos2.pngSzűk egy évvel ezelőtt alakult meg a Húsos SC. Ez idő alatt szűk körben, de terjedt pár szamizdat, alkalmanként a falu népe között a csapat példátlan felemelkedéséről, nyomtatott Húsos Magazin formában. 

Negyedik szezonunk korábban szinte hihetlen magasságokba emelte a csapatot, a következő idényben az első oszályban fogunk megküzdeni a legnagyobb halak tengerében. A Gotham City FC elleni sima hazai győzelem, illetve a Jázminusz csapat (akik már sok szép sikert értek el az első vonalban és a nemzeti kupában is) visszafogottabb motivációja is kellett ahhoz, hogy a végső siker megszülessen. A falu népe természetesen a szezon során, öröm és bánat alkalmával is rengeteg felfordulást kerekített a közösségünkben, a döntő mérkőzés után példátlan ünneplés, disznóvágás, fácánlövészet és egyéb szárnyasok levágása következett.

Egy sajnálatos baleset következtében, a Húsos Magazin eddigi beépített titokzatos inkognitóban élő terjeszetője, a falu postaszolgálatát 30 éve egymaga ellátó, bizonyos Id. Tekerő Ernő az ünnepi forgatagban életét veszítette. Ezen esemény következményeként nincs más mód a szurkolókkal való kapcsolattartásra, csak az internet végtelen tere. A derék postás az ünnepi lakoma után hajtott haza világítás nélküli szolgálati kerékpárján, amikor eszébe jutott, hogy az elcsomagolt töpörtyűt a klubszékházban hagyta, ezért visszafelé kezdett haladni. Enyhén ittas állapotának köszönhető, hogy nem vette észre a szemközt haladó lovaskocsit, amit édesapjuk engedélyével két helyi kislány vezetett. Ernő testvérünk teljes sebességgel a lovak közé hajtott, és a nagy riadalomban a négyesfogat sajnálatos módon agyontaposta. Nagy szerencsénkre az állatok nem sérültek meg. 

Ernőt Isten nyugszoltalja, reméljük már az örök vadászmezőkön viszi a leveleket, és segédkezik a mennyei disznóvágásokon! 

Címkék: Hírek
süti beállítások módosítása