A szérum már a székház széfjében!

Megkezdődött a felkészülés a következő szezonra, ami az eddigi legnagyobb kihívás lesz a csapat történetében. Fiatal és idősebb játékosok közös erővel dolgoznak a Húsos SC sikereiért, azonban néhány játékosunk lassan abba a kritikus korba érnek, amikor beavatkozás nélkül felmerülhet a teljesítőképességük hanyatlása.

A klubvezetés mindent elkövet annak érdekében, hogy aki eddigi teljesítményével felhívta magára a figyelmet, a csapat kötelékében további közös sikereket érhessen el. Ennek folyományaképpen a szezon során végig a hazai mérkőzéseken kihelyezett adománygyűjtődoboz tartalmát kiürítettük és felhasználásáról döntöttünk. A láda egyebek mellett, tartalmazott kabátgombot, buszjegyet, befőttesgumit, söröskupakot, gázszámlát is, de szerencsére jobbmodú tehetősebb szurkolóink olyan dolgokat is dobáltak bele, amiket hasznosíthatunk. Két darab aranyfog mellett, durván két maréknyi aprópénz is hevert a doboz alján, a címleteket nem részleteznénk azon okból, mert biztosak vagyunk benne, hogy a legnagyobb jószándékkal adta, aki adta a forgalomból kivont 1 és 2 forintos érméket is.szerum.jpg

Egy szó mint száz, az összegyűjtött adományokból, a ládát selyemvánkosra helyezve a klubelnök rendőri kísérettel elvonult a helyi élelmiszerbolthoz, és 4 üveg fiatalító szérumot vásárolt. Két nagyobb üveg fél literes kiszerelés, a tervek szerint ez akár 3 szezonnal is meghosszabbíthatja idősödő játékosaink munkakedvét, illetve két darab 5 centes rakétát, ami a soron következő szezonra biztonsan elég lesz. 

Azt, hogy ki fogyaszthatja el a szérumokat, az új szezon első taktikai értekezletén fogja kihírdetni a mester. Addig az üvegek a klubszékház, 2 darab biztonsági kerékpárlánccal lezárt széfjében lesznek elzárva. 

Címkék: Hírek