HÚSOS MAGAZIN

2023.sze.10.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Először hasaltunk el a Gotham City ellen, viszont a kupában a 8 között vagyunk

Azzal a címmel is érkezhettünk volna, hogy
heje-huja TÖRTÉNELMI SIKER meg hasonlók.

 

gotham3.png

Mert egyébként ilyen is akad a Húsos SC háza táján, történelmünk során ugyanis először jutottunk el a nemzeti kupa 8. fordulójáig, ami azt jelenti, hogy a legjobb 8 csapat között vagyunk. Ez szuper, heje-huja hangulat azonban nincsen, hiszen ez a korábbi szezonokban bármikor alakulhatott volna így, és most is kieshettünk volna már körökkel ezelőtt, most éppen így adta a ... "szerencse" vagy mi. A Jázminusz persze rágós falat volt, arra a mai napig büszkék lehetünk, azóta pedig az Eger FC, a Lake United és a Majosháza Monsters akadt a szalonnázó bicskánk végére. 

A következő ellenfél a jelenlegi elsőliga sereghajtója, az SnSv nevű csapat, akiket egyébként jól ismerünk, korábban Cingár FC néven találkoztunk velük. Az elsőosztályban közösen eltöltött idő alatt 4 pontot szereztünk ellenük, ami igazából jó előjel is lehet, de a Húsos SC menedzsmentje már kidobott minden térképet, jegyzetet és adatbázist, ami statisztikán, tehetségen, vagy formán alapul, hiszen az eredmények véletlenszerű mivolta végett alighanem erre semmi szükség nincsen ebben az univerzumban. 

kupajo.jpg

Ettől függetlenül remek eredmény már ez is, ha még egy kis szerencse lehullana a rothadó odvas szilvafáról, még akár nagy siker is összejöhetne idén. 

gotham1.png

Ha már a II. osztály küzdelmei megint olyan ehetetlen csontos és zsírós falatokat küld az utunkba, hogy gyakorlatilag végletekig kiélezett küzdelem várható a feljutásért, aminek persze mi is a részesei vagyunk, de cseppet sem megnyugató, hogy az eddig rendre lelépett Gotham City, akik idén már nindzsák is ráadásul, most a forduló rangadóján lepofoztak minket. A mérkőzés eredményét végig kézben tartva, magabiztosan vezettek, volt, hogy több góllal is, a mérkőzés végére tudtunk 4-3-ra visszalopakodni, meg persze minden létező statisztikai mutatóban jobbnak lenni, de mint tudjuk, az egyrészt dísznek van, másrészt meg amúgy is kit érdekel. 

Gotham City Ninjas - Húsos SC 4-3 (2-0) Gólszerzőink.: Mihály, Asperilla, Rebič

Mihály Király a hamar megsérülő, ismét a védelmet erősítő és ott erősödő Gustavo Sartis helyett volt kénytelen pályára lépni már a mérkőzés első felében, amit góllal hálált meg az ifjú honfitársunk. 

A vereség persze vereség marad, a tabellán megint visszacsúsztunk a 3. helyre, a DVSC és a Gotham City szorosan előttünk, a seggünkben nyomunkban pedig a Maros FC.

Némi rehabilitáláson áteshet pedig a Nyíregyháza SFC, aki az előző fordulóban nagy mázlival, de 2 pontot elrabolt tőlünk tökutolsóként, most a Marost is megruházta, így szabad szemmel látható az ottani fejlődés, és ha így folytatják, még akár a bentmaradás is szóba jöhet az esetükben. 

gotham4.png

Címkék: Hírek
2023.sze.04.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

A IV. GUEFA Liga is véget ért, először maradtunk le az aranyról

lokomot.pngTermészetesen a rendezvény célja nem csak és kizárólag a trófeagyűjtés, bár igazából ez érdekli a szurkolókat. Az idei szezonban fordult elő először, hogy nem sikerült megszerezni a trófeát, aminek több oka is van. Egyrészt sokat erősödött a mezőny, a csapatok céltudatosabban készülnek ellenünk, és a liga nívója, értéke is egyre növekszik. Az első szezonban még sima kieső Lokomotiv Márványraktár sok kitartó munka eredményeképp, nemcsak, hogy visszajutott, de elsősorban a remek első körének köszönhetően a trófeát is bezsebelte. Gratulálunk nekik. 

A Heisenberg tartja stabil tagságát azzal, hogy újabb érmet szerzett, az újonc Nagytótfalu FC pedig nagyon kellemes meglepetést okozott azzal, hogy a kiesés gyakorlatilag szóba sem került, az idény első felében vérmesebb remények is szóba kerülhettek, mint a végül összeszedett 4. hely, így kíváncsian várjuk, tudnak-e még fejlődni a következő etapra. 

A Captain Courage FC alighanem nem a kurázsiból veszített, hanem ők is hozzánk hasonlóan gyengült kerettel futottak neki, és csak a jó hajrának köszönhető, hogy végül azért nem hullottak ki a bajnokságból. Aki viszont kihullott, az Zöldember csapat, alapító tagként az eddigi három szezont Wigan módban az utolsó bentmaradó pozícióban vészelték át, ezen alkalommal viszont már nem volt menekvés. Helyettük a St. Patrick's Clovers próbálkozhat majd vitézkedni, hogy ne maradjunk ír kocsmazene és lábszag nélkül. 

A hivatalos jegyzőkönyvek az alább tekinthetőek meg, a jövő szezonra pedig nincs komolyabb prófécia. Ez a szezon volt az első, amikor gyakorlatilag csak a saját ifinkből kikerült játékosok mutatták erejüket, ez most egyelőre ennyire volt elég. Van hová nyúlni, hiszen rég nem a B csapatunk játszik itt, inkább a C, vagy a D. 

Külön öröm, hogy a mostantól címvédő Raktár számos korábbi Húsos nevelés további gondozását vállalta, így például a góllövőlista előkelő helyén ismerős nevek is láthatóak a színeikben, mint Tóth-Csap, Vass Beton, vagy Kozma Patkány. 

guefa4.png

Címkék: Hírek, GUEFA
2023.sze.04.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Kobra Belko elköszönt, és egy sintérrel erősebbek lettünk

Rövidesen, elképzelhető, hogy már a Dühös Pete elleni GUEFA mérkőzésen is kerettag lesz új szerzeményünk, Dasen Rebič, a Sintér. Kobra Belko köszönt el a csapattól a héten, sok mérkőzést húzott le a Húsos SC mezében, csatárként az igazi gólerőssége sosem volt meg, viszont játszott középpályán és az utóbbi időben a védelem tengelyében is megállta a helyét Kobra, most viszont ideje volt búcsúzni, hiszen szérum nem jutott már neki erre a szezonra, és hamarosan betölti a 33. életévét. Következő klubja még nem ismert. Rebič pedig az edzőpályán már magára is öltötte a Húsos mezt, és nagy reményekkel érkezett, hiszen gólerősség a képessége, és horvát származása révén természetesen temperamentumos játékos, reméljük a gólokat fogja gyűjtögetni, nem az eltiltásokat.

Üdv a csapatban Sinter! reb.jpg

Címkék: Hírek
2023.aug.29.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Lassan féltáv, Jázminusz, motiváció

jazmin02.jpgLassan féltávhoz érkezik a 7. szezonunk. Az első osztály nagyon fix maggal rendelkezik, így itt a másodosztályban kellene nekünk fix motivációt találni, hogy töretlenül tudjunk tovább fejlődni, és esetlegesen újra bizonyítani az élvonalban. 

A körülmények rapszódikus mivolta miatt ez eléggé problémás, a bizonyítás is, meg a motiváció megkeresése is. Vezetők és játékosok is egyaránt értetlenül állnak amellett, hogy a csapaterősség ilyen szinten mennyire nem releváns, hiába emelkedünk ki papíron a mezőnyből, ez az eredményeken hosszútávon nem látszik meg. Nincs meg a stabilitás. Legutóbbi meccsünkön például a Vasasi Bányász ellen aránylag stabilnak tűnt a történet, magabiztos futballal 3-1-re vezettük, míg a hosszabbítás perceiben a vendégek kettőt is berámoltak, így kettő pont megint úszott. 

Ha már úszás. A vízlabdamérkőzést idéző eredmények továbbra is frusztrálóak, ha a győztes kimeletele teljesen reális is lenne, a végeredmények egészen hajmeresztőek. Csak az igazságosság kedvéért hozzunk pár példát, győztes példát,  amik a közelmúltban történtek. 

jazmin01.jpgA cikkünkhöz vett illusztrációk is a Jázmunisz elleni kuparangadón készültek. Komoly múltunk van lassan ezzel a csapattal, hiszen a II. osztályban egy teljes szezont le is húztunk, és az ő "előzékenységüknek" volt köszönhető, hogy biztosan volt lehetőségünk arra, hogy az első ligában is megmérettessük magunkat. Ennek végső kudarcáról számtalan írás született, így ezt most átugorjuk. Kis idő elteltével tehát újra jázminékkal kellett játszanunk. Megnyugtató is volt némileg, mert ellenük nem szégyen kiesni a kupából. 3-0-ra, majd 4-1-re is vezettek ellenünk, aztán 5-4-re is. Aztán 6-5-re mi nyertünk, hurrá. Ők megint az első ligát tapossák, hatalmas skalp, akárcsak az előző szezonban a CFC elleni kupasiker igazán szívmelengető, így azonban élét veszti a dolog, hogy egy vízilabdaszimulátor kerekedik a játékból. 

A teljes kép kedvéért ezt egy 5-4-es idegenbeli győzelem előzte meg a Király FC II. ellen. Majd közvetlen a Jázminusz kiütése után jött a következő bajnoki mérkőzésen, a Martonfalva csapata, akit 7-6-ra (!) győztünk le. 2-0, 5-2, és 7-4 is volt a javunkra, a győzelem nem megkérdőjelezhető, de ez a gólparádé semmilyen cirkuszba nem mutat már jól. 

A kupában egyébként azóta az Eger FC-t is átléptük, (6-4, a poén kedvéért egy gólszegény meccsen) és készülhetünk egy újabb nyerhető mérkőzésre a Lake United ellen. Ha ez összejönne, újra a legjobb 16-ban lehetnénk. 

Az alábbi képen fussunk végig az eddigi bajnoki meccseinken is. Ezek az eredmények egyelőre a 3. helyre tesznek minket, nincs min csodálkozni, a két előttünk álló csapat, a Debreceni VSC és a Maros FC legyőzött minket - többek között ezért vannak előrébb, a Babazsúr FC pedig lassan hagyományból ver minket, az előző szezonban is három ponttal rövidítettek meg, annak ellenére, hogy a tabellán messze mögöttünk végeztek. 

Pozitívum, hogy a tavaly végig bajnokesélyes, végül előttünk is végző Gotham City (idén már Ninjas) névvel futó ellenfelünk idén sem találja az ellenszert a Húsos ellen, az idei első körben is simán léptünk át rajtuk. 

A játákospiacon túl sok minden nem történt, Floyd Gilmore, és Duc kapus kölcsönként elkerült tőrünk az elmúlt héten, viszont sikerült őket azonnal remek igazolásokkal pótolni. Szintén kölcsön érkezett, Dikotsi Thwala kapus Dél-Afrikából, és Labib Bahir Yousif. Sok sikerült nekik Húsos mezben. 

Tíz játékos szerzett eddig gólt a szezonban, a házi jóllövő lista igen szoros, jó hír, hogy például Boogaart továbbra is ontja a gólokat középpályásként, Hemming, és Irvan bácsi is kitesz magáért, a támadósorban Asperilla és Sartis jóval kevesebbet hoz a konyhára, mint ami az eredeti számítások szerint várható lett volna. Reméljük ezt később pótolják. A valószinűleg utolsó szezonját taposó Belko Kobra például két gólnál jár, ami ezúttal kifejezetten bízató, hiszen már egészen a védősorig húztuk hátra, kiváló papíron létező képességei miatt, viszont csatárként sem volt sokkal veszélyesebb az ellenfél kapujára, így ez jó edzői húzásnak minősül. 

Itt megtekinthető a házi góllövő lista jelenlegi állása: 

Alább pedig a tabella, 10 forduló után. Jó esélyünk van kiharcolni a feljutást, a lényeg az lenne, hogy az elkerülhető vereségeket ténylegesen elkerüljük, erre viszont még nincs megoldása a vezetőségnek. Pedig isznak eleget ahhoz, hogy át tudjanak szellemülni a vereségek után, hogy megfejtsék egy másik dimenzióban, mi mehetett félre. 

tab1112.png

Mindentől eltekintve a csapat stabil, sőt, egy kölcsönjátékost ugye már sikerült is kiváltanunk saját neveléssel, ami kiváló eredmény. A mezőnyben így már csak egy játékosunk van, Bahir, aki nem a mi játékosunk. És ha lehet, vagy érdemes célokat megfogalmazni, talán lehet esélyünk megszerezni a második II. osztályú bajnoki címünket, ezúttal a Jázminusz segítsége nélkül. Mindössze annyit kell tenni, hogy nem kell kisz*pni nálunk gyengébb csapatoktól. Nem túl bonyolult a képlet. A kupagyőzelem pedig persze szép álom, ennyiszer kicselezni a randomgenerátort gyakorlatilag lehetetlenség, de meg kell próbálunk, hátha összejön egyszer. 

jazmin03.jpg

2023.júl.26.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

GUEFA Történelem 2023 nyarán

A GUEFA liga is eljutott odáig, hogy igazi történelme van. Az alábbi táblázatban az eddig résztvevő csapatok, érmesek, kiesők eredményei figyelhetőek meg. 

A Húsos SC eddig verhetetlen, reméljük ez így is marad, de a masszív eredmények dacára remek csapatok okoznak komoly kihívást a tartalékaink számára, és semmi garancia nincs rá, hogy ez a fölény folytatódhat. 

Belső pletykákban felmerült már a IV. szezon előtt, hogy a Húsos SC egy szezont kihagy a GUEFA ligában, és átadja helyét az azonos fiókban szereplő, épp bajnoki címet szerző Poshadtvízváros csapatának, azonban ez ellen a játokosok és a klubvezetés is tiltakozott, ugyanis a megfelelő fejlődéshez, és meccsben maradáshoz nagyon hasznosnak találták a bajnokságot. A kihívásokat úgyszintén. 

Címkék: GUEFA
2023.júl.26.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

7. szezon - Mezbemutató

mez1.pngmez2.png

Csapatunk a GUEFA liga utolsó fordulóiban mutatja be az új mezt, mezeket, a szokásoknak megfelelően. Új hazai mezünk a Lokomotív Márványraktár ellen debütált a 9. fordulóban (4-4-es eredménnyel), majd később a legnagyobb kihívó Kurázsi Kapitány csapatát láttuk vendégül, hazai pályán, de az új vendég mezünkben. 3-1-re ruháztuk őket ebben az új ruhában.  Reméljük, hogy sok sikerben lesz része a srácoknak ebben az új szettben.

Fontos megjegyezni, hogy a hazai mezen, az eddigi állandó főszponzor a Húsos TV alulmaradt a licitáláson és a BRÁ-NER Magazin került a főtámogató pozíciójába. A pénz harap, a kutya se beszél.

Hajrá Húsos!

mez3.pngmez4.pngmez5.pngmez6.pngmez7.png

Címkék: Hírek, Kép, GUEFA
2023.júl.26.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

III. GUEFA Liga - A Húsos feltörekvő generációja ismét aranyérmes lett

A harmadízben megrendezett GUEFA Liga teljes eredménysorát, gólszerzőit és tabelláját tekinthetik meg. A hagyományokhoz méltóan magabiztos Húsos SC siker született a ligában, zsinórban harmadszor. Kisebb meglepetés, hogy a korábban kieső Lokomotív Márványraktár gyönyörűen csillogó bronzérmet szerzett, míg a Borrussia Máriagyűd, bár elsőcsapatával ismét a másodosztályban fog vitézkedni, szóval alighanem jó munkát végeznek, innen kiestek, viszonylag simán így az utánpótlásnevelésük hiányt szenvedhet a nívós liga nélkül. Helyükre pedig egy másik falusi rivális, a Nagytótfalu FC debütál a bajnokságban, sok sikert kívánunk nekik. 

Címkék: GUEFA
2023.júl.25.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Hangolódás az új idényre

trans.png

Hangolódva az új idényre a kerethirdetés alakul valamelyest.

habib.pngAmit bizosan tudunk, hogy Habib Ababneh kölcsönszerződése lejár, így sajnos el kellett köszönnünk a katari játékostól, aki igazán hasznos tagja volt a csapatnak, 2 szezonból is aktívan kivette a részét, és ha csak a bajoki gólokat vesszük figyelembe, összesen 13-szor talált be a Húsos mezében ami igazán dicséretes.  

Utánpótlás játékosokat megint sikerült felhozni a csapathoz, és 80 milliós bevételt hozott két fiatal tehetségünk értékesítése, így ha ténylegesen kinevelni nincs is nagyon remény saját játékosokat, némi bevételre maximálisan alkalmasak, és Kato Maxinak és Mágocsy Gergőnek is sok sikerült kívánunk a továbbiakban. 

Ezen felül igazolásokra nem nagyon volt sem keret, sem szükség, a vezetőség Ababneh helyén keletkezett űrt úgy pótolta, hogy Kobra Belko hátra fog jönni védekezni még amíg tart a szerződése, majd mivel 32 éves lett, és kirobbanó formát a támadóharmadnak nem tudott mutatni, könnyen lehet, hogy szerződése lejártával el is engedjük őt. 

A másik nagy távozónk Szkülla Alexopoulos volt az idényben, az ő pótlását már korábban is McFlumilo Eggleston és Scserbina Butyvskiy látta el, így most az új szezonra már mindketten az alap kezdőben kaphatnak majd helyet. 

szerum.jpgA fiatalító szérumok kiosztásával kezdődött az idei első edzés is, ami nagy dilemmázás után a következő képpen alakult. Mivel 10,0 érték fölé amúgy sem egyszerű eljuttatni egy játékost, és ilyen magas szinten már a fejlődés is igen lassú, Scserbina és McFlumilo kapta a nagy adag szérumot, amivel 22-23 éves formát fognak tudni mutatni fejlődés terén, Asperilla és Boogaart pedig a kisebb adagot, amivel tulajdonképpen stagnáltatni tudjuk a csapat motorjainak leépülését. Mindkettejük góljai és játéka megkerülhetetlenné teszi őket a csapatban, viszont ahhoz már túl idősek, hogy igazi fejlődést várhassunk tőlük, így a szintentartás is megfelelőnek ígérkezik. 

Akik pedig kimaradtak, Reuschel, Irvan, Hemming, és Belko, utóbbit leszámítva így is bőven maradhatnak kerettagok a koruk alapján is, így a későbbiekben, megfelelő teljesítmény mellett természetesen lesz esélyük erre a lehetőségre. 

Címkék: Hírek
süti beállítások módosítása