HÚSOS MAGAZIN


2023.jún.13.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Végre egy magabiztos bajnoki győzelem is érkezett az ULTRA ellen

quazi.pngA fényes kupasiker után joggal tarthattunk attól, hogy az algoritmus kiegyenlíti a számlát, szerencsére ezúttal nem így lett. Egészen sima győzelmet sikerült aratni, az egyébként reálisan bentmaradásra esélyes ULTRA Temesvár csapata ellen. 

A nyitómeccsen egyszer már sikerült legyőzni őket, viszont sérülések és eltiltás miatt megint egy kicsit bele kellett nyúlni az alap kezdőbe. Azon túl, hogy Belko megint a szélen próbálkozik inkább, ha már elől nem megy a gólszerzés, Hemminggel ugyan ez a helyzet, ő pedig a középpályán kezdett. A csatársorba előrenyomuló (játszott már korábban itt is a spanyol) Sartis mellett, alanyi jogon Asperilla, és a kiesők hatására Quazi Mlakar kezdett, aki hatalmas reménységünk. Idén már 4 tétmérkőzése van a szlovénnak, összesen eddig 28 tétmeccsen viselhette a Húsos mezt. Aztán itt van még a másik "későbbre szánt" remek játékosunk Ibra Spasov, bolgár ifjonc, aki ötödik meccsét kapta idén, miután sajnos Boogaart súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, kezelése jelenleg is zajlik, hogy a következő meccsen bár bevethető, legalábbis begyógyszerezhető állapotba kerüljön. 

A felforgatás ellenére különösebb problémát nem jelentett a romániai ellenfél legyűrése, a mérkőzés egy bizonyos pontján, az 50. perc magasságában már 4-0-ra is vezettük. Bár tudjuk, hogy itt innen még bőven ki lehet kapni, azok után, hogy 4-1-es állásnál az ellenfél piroslappal megfogyatkozott, joggal gondolhattuk, hogy akár ki is tömhetjük őket. Ez végül nem jött össze, 5-3-ra is visszajöttek, már kettős emberhátrányban. A mérkőzés végső szakaszában szerencsére Irvan bácsi rég elfeledett góllövő csukája is megvillant, beállítva a 6-3-mas végeredményt.

Húsos SC - ULTRA Temesvár 6-3 (2-0)
Gólszerzők.: Belko, Sartis, Quazi Mlakar, Hemming, Reuschel, Irvan Bácsi 

 

A gólszerzőkre amúgy is érdemes kitérni, a csere-bere hol taktika, hol kényszerű volt, de tény, ami tény, az eddig nem éppen gólgyáros Belko és Hemming is betalált az új pozícióján, Sartis idén van akkora formában, hogy gyakorlatilag mindenhonnan veszélyes, illetve Quazi Mlakar, akire a jövőben valószinűleg jóval nagyobb szerep is hárulhat majd, szintén góllal hálálta meg a kezdő szerepkört. És persze ne hagyjuk ki Kaiser Reuschelt sem akitől megszoktuk, hogy hátulról érkezve időnként meglobogatja a hálót, ő is hozzájárult a szép győzelemhez. 

Csak így tovább, hosszú még a szezon, ha a nagyszámok törvénye érvényesül és a jelenleg előttünk lévő, bár már többször botló Gotham City kipukkad, a Boszi csapatát kellene csak valahogy befogni, hogy visszakerülhessünk az élvonalba. Sajnos túl sokat hibáztunk már, hogy ez elvárható legyen ezen a ponton, de a remény még egészen jó kondícióban van. 

Címkék: Hírek
2023.jún.12.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Ordas nagy bravúr az élvonal listavezetője ellen a kupában

chel1.pngcfc.pngAzok után, hogy a CFC 1905 HU csapatát kaptuk a kupában, a legtöbben elkönyvelték, többek között a Húsos Magazin szerkesztősége is, hogy nagy valószínűséggel vége az idei menetelésnek. Szeretett csapatunk kisebb csodát hajtott végre ennek ellenére, sőt a körülményeket tekintve nem is a kisebb fajtából való ez a csoda, hiszen idegenben harcoltuk ki mindezt, úgy hogy a mérkőzés legelején már lesérült a leggólerősebb játékosunk, Nacho Asperilla. Alaphelyezetben sem voltunk esélyesek, akkor sem ha két 110-es erősségű csapat ütközik, annak tükrében főleg nem, hogy a tavalyi élvonalban töltött idényben oda vissza kaptunk ki a "londoni" kékektől. A 110-es erősségünk pedig eme sérülés hatására hullott porba, hiszen egy olyan extra feature-t még nem sikerült beépíteni a játékba, hogy a cserék időpontjára és személyére legyen behatása a managernek, az automatizmus értelemszerűen posztra cserélt, és Nacho helyére egy remekül fejlődő, a GUEFA ligában sziporkázó támadó állt be, számadatok alapján azonban még nagyon messze van attól, hogy az első csapat környékén lehessen önerőből. Tüsmögi Keblovszky-ról van szó, akinek pályára lépésével máris 105-re csökkent az össz erő, és a reményeink is halványodtak. 

Annak ellenére, hogy a sérülés időpontjában már vezettünk 1-0 arányban, a vicc kedvéért éppen Nacho Asperilla gyönyörű találatával. 

cfc15.pngNacho lerúgása és a nagy tét miatt is alaposan felpaprikázódott a hangulat a mérkőzésen, igazi húsdaráló vette kezdetét,  csak úgy röpködtek a sárgák, Irvan, Gilmore és Butyvskiy is besárgult a mérkőzés alatt. A helyesen megválasztott nyomás taktika ezúttal remekül funkcionált a rúgd és fuss ellen, sikerült lassítani a játékot, és ugyan a labdabirtoklásban enyhe hátrányban voltunk 8 és 7 kapuralövés érkezett a meccs alatt a mi javunkra. Ami fontosabb, hogy bár a CFC egyenlített egy vietkong révén, itt félő volt, hogy a mérkőzés lélektana bedarál minket, az ezúttal az eltiltását töltő, és lassan leköszönő Szkülla Alexopoulos helyén kapott lehetőséget az orosz szupertehetségünk, Scserbina Butyvskiy a 78. percben ismét megszerezte a vezetést a javunkra, és mivel sikerült elérni, hogy kivételesen ne kerekedjen vízilabdamérkőzés eredmény a rangadóból, sikerült is megtartani a vezetést. 

CFC 1095 HU - Húsos SC 1-2 (0-1)
Gólszerzők.: Asperilla, Butyvskiy

Bár igazi felmutatható eredmény nem társul hozzá, azon kívül, hogy történetünk során másodszor értünk el a nemzeti kupa 7. fordulójáig. Külön dícséret illeti a fiúkat, hogy pusztulat nehéz sorsoláson kellett keresztül masírozni idáig. Következő ellenfél a jelenleg szintén elsőosztályú, bár szinte biztos kiesőnek látszó Harács FC, akiket jól ismerünk, eddig 2 közös másodosztályú szezont is abszolváltunk velük, és eddig 4/4 a mérleg ellenük. Ez amúgy biztató, vagyis az lenne, ha ez nem egy olyan univerzum lenne, ahol bármi és annak az ellenkezője is megtörténhet. Mindenesetre reméljük a legjobbakat. 

Címkék: Hírek
2023.jún.08.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Rangadó helyett cirkuszi bohóckodás

Elsőre szeretnénk leszögezni, hogy az, hogy a Boszi csapatát vendégül látva döntetlenre végeztünk, önmagában nem hírértékű. 109-es erősségű, az elsőosztályt is megjárt csapat, tavaly a kupát is megnyerték, szó nincs róla, hogy nem fordulhat elő, hogy hazai pályán X-elünk ellenük. Viszont futballszimulátor nem generálhatná azt, amit persze nem először tesz meg, és nem is utoljára, de így tényleg komolytalan bohóckodássá válik egy rangadó, ami ha minden taktikát, felállást és kártyát is számításba véve ilyenkor kiadna egy 2-2-es végeredményt, neadjisten fordulatos 3-3-mat, különösebben nem lenne az az érzése az embernek, hogy ki kell tépkednie a haját szálanként. Na most, hogy miért is van ez az érzés. Hölgyeim és uraim, meg azok, akik egyik kategóriába sem érzik magukat, nehogy kimaradjanak, kedves villamosok, gardróbok és középvezetőként dolgozó vizslák. Kössék fel a gatyájukat, bugyijuakt, pantográfjukat, hámjukat és zsanérjukat. A mai bajnoki végeredménye következik. Döbpergés és őrült bohóc zene kíséretében: 

Húsos SC - Boszi 6-6 (2-0)
Gólszerzőink.: Sartis 2, Belko, Butyvskiy 2, Habib Ababneh

boszi2.pngAz első féldiő úgy, ahogy a szokásos módon konszolidált volt, mezőnyfölénnyel és a helyzetek jó kihasználással operáltunk a nyomás taktika keretein belül, a Boszi rúgd és fussa lenne. 2-0-ra vezettünk, először Sartis szerzett gólt, aki azon kísérletezés okán került újra a csatársorba, hogy a rendkívül gólszerény Hemming-nek esetleg jobban fekszik a védekező középpályás pozíciója, ahonnan Gustavo már több gólt is szerzett. Hemming mondjuk nem szerzett gólt, Sartis viszont igen, amire aztán Belko rá is kontrázott egyet a sajátjával, neki ez a második bajnoki gólja. Szüksége volt rá, mert Hemming mellett ő az, aki nagyon keveset mutat támadásban ahhoz képest, ami elvárható lenne. Szóval féldiő, minden fasza, aztán kezdődik a cirkusz.

boszi.pngDe tényleg, bohócokkal, labdázó delfinekkel, támolygó pszihológus edzővel; igen, megint részeg lett a félidőre, és további érthetetlen történekkel, aminek futballpályán nem lenne helyük. A pszihológius edző ilyenkor, amikor épp jól állunk a féldiőben és nekünk "nincs is rá szükség" olyan jól működik, hogy 1 perc alatt egyenlít az ellenfél. Oké, ez normális, néha amúgy előfordul, mondjuk szökőévente a világ összes bajnokságát is beleértve. Szóval ezen meg sem akadunk, Scserbina Butyvskiy gólt szerez, és megint vezetünk. Az orosz játékosunk talán érdemes kiemelni, Irvan bácsi eltiltása által megint kezdő lehetett kedvenc pozíciójában, és két góllal hálálta meg a bizalmat. A jövőben egyre gyakrabban láthatjuk majd bizonyára újra a pályán, és nagyon reméljük, hogy ezt a formáját tartogatja akkora is.

Vezetünk három-kettőre, de tudjuk, hogy nincs vége. Persze, hogy nincs, bő öt perc kell a Boszinak, hogy fordítson, a 66.percben 4-3-ra vezettek a pályánkon. Itt tűnt úgy, hogy igazán urai vagyunk a helyzetnek ezen a vízilabda mérkőzésen, amit a cirkuszban játszanak, mert hosszú gólcsend után Habib Ababneh megszerezte a meccsen az egyenlítést, idényben harmadik gólját szerezve. Aztán jött Scserbina második gólja pár percre rá, a következő percben pedig Sartis is feliratkozott a duplázók listájára, ezen a ponton volt 6-4 az állás. HAT-NÉGY, de ez nem elég bohóc, ennél sokkal bohócabb ha fokozzuk, és ahelyett, hogy végetérne az őrület, következik még két gól, ezúttal a vendég Boszi oldaláról. A 84 és a 86. percben visszajönnek döntetlenre, és a mérkőzés hajráját tekintve igazából örülhetünk, hogy nem sz*ptunk ki, mert a hosszabbítás perceiben inkább vendég lehetőséget adódtak. 

Sok lövés, 15-14 arányban a Húsos javára, és 53%-os labdabirtoklás, tényleg a statisztika alapján igazi rangadó volt, a tabella alapján is igazi rangadó, de ha az eredményt nézzük, bohóckodás. 

A mester rendkívül kulturáltan csak ennyit mondott, miközben finom pöccintésekkel próbálta újraélszteni a promóciós ajándékként kapott falhozb*szott okosóráját: 

A meccsmotornak muszáj lenne a kártyákon, egyéb számokon alapuló algoritmuson át vigyelembe venni azt is, hogy közel kimaxolt csapatok küzdenek egymással, ahol elképzelhetetlen, hogy egy csapat hat gólt kapjon, amellett, hogy ugyan ennyit képes rúgni is. Komolytalanná teszi az egészet. 

És most, hogy komolytalannak tituláltunk mindent, vegyük is komolyan, hiszen féltávhoz érkezett a II. osztály idei szezonja, és nem állunk túl fényesen. 

tab11_1.png

A Boszi hiába mentett pontot, a Gotham City visszaelőzte, mi pedig próbálunk kapaszkodni a harmadik helyen, dacára annak, hogy a legjobb keretünk van. Talán bízhatunk abban, hogy az elhullajtott pontokat majd visszaadja a randomgenerátor, de azon sem fogunk meglepődni, ha nem. 

Hajrá Húsos!  

Címkék: Hírek
2023.jún.04.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Hiszen már nyertünk a héten...

...szóval mit is gondolhattunk? Kétszer egymás után? Legjobb kerettel rendelkezve a ligában, talán túlzás is lenne. Azok után, hogy a múltkor cikk diadalmasan számolhatott be a Gotham City FC sz*rrá veréséről, jött a kijózanító..vagy inkább alkoholizmusba taszító pofon. 

irvan2.pngSzó sincs róla, a Maros FC csapatának remek kerete van, a tabellán sem álltak rosszul, ki lehet kapni persze. Ha nem kapnánk ki annyiszor olyankor is, amikor amúgy nem lehetne. Se az erősség, se a matematika, se a jóizlés szerint. Maradjunk tárgyilagosak, kikaptunk, és bár továbbra is jó esélyünk van a bajnokságban, sőt még a kupában is áll csapat, illetve él a remény, nem tudjuk meddig. 

Maros FC - Húsos SC 3-1 (2-0)
Gólszerzőnk.: Gustavo Sartis

Többet támadtunk, annyi helyzet maradt ki, mint égen a csillag, viszont a hazaiak az első félidőben már korrekt előnyt dolgoztak ki, és 2-0-ra vezettek. A csapatpszihológosunk nekünk, jó szokásához híven ekkora már mélyen a pohár fenekére nézett, állítólag össze is húgyozta a vadonatúj csapatmelegítőt, így sok hasznát nem vehettük. A második félidőben is folytattuk az erőjátékot, letámadtunk, a kapuhoz szegeztük a Maros-t, és ... hagytuk ki a helyzeteket. Sorra. Aztán újra. Szóval már meg sem lepődtünk, amikor megkaptuk a harmadikat is, amire ugyan Gustavo Sartis, aki, hogy pozitívum is legyen, remekül foglalta vissza kezdő pozícjóját, 6 bajnoki és 3 kupagólja van már, maximálisan pótolja a szünetben lelépő Dunphyt. Több azonban nem volt ebben a meccsben számunkra, vártuk persze, hogy jön a generátor csodája, és hogy 3 percen belül 4 gólt is beütünk, amit átéltünk már a f*sz mindkét oldaláról, ezúttal nem érkezett. A statisztikában némi fölényünk volt, viszont a meccs lefolyását nézve tárgyilagosan jogosan tartotta otthon a három pontot a Maros FC. Főleg úgy, hogy kezdi kihúzni a gyufát Irvan bácsi, aki leigazolása után az első időszakban sziporkázó formában futballozott, azóta viszont főleg a piroslapok gyűjtögetéséről, meg a balhéról híres. 

Félre értés ne essék, imádjuk a balhét, de gólokat is kell mellé szerezni, ezt írja az alapszabályzat. Irvan bácsinak sürgősen példát kellene vennie például Van Bomm'l Boogaart-ról, aki ugyan rendszeresen fizikailag is inzultálja az ellenfeleket, alkalmasint a játékvezetőt is, mindazonáltal gólokkal is bizotsítja a helyét a Húsos SC kezdőjében. 

Címkék: Hírek
2023.jún.03.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Goddamn City lett a 100%-os éllovasból a pályánkon

cit1.jpgA szezon eddigi legnagyobb sikerét értük el azzal, hogy bár számokban gyengébb, a szezon számaiban jóval erősebb csapatot fogadtunk. A Gotham City FC hibátlan mérleggel vezette a tabellát, amikor a Vágóhíd utcai Sporttelepen tették tiszteletüket, és nem sok jó élménnyel gazdagodtak. 

A mérkőzés előtt, csendes nyárelő uralkodott a stadion körül, a malacok vidáman falatoztak, a traktorok és kukásautók pedig menetrend szerint haladtak át a pályát övező utakon felállított fizetőkapukon. Érezhető volt a csapat ingadozó teljesítménye az érdeklődésen is, bár a kocsmák tele voltak, az utcákat és parkokat a hagyományoknak megfelelően szemetelték és hugyozták romosra a szurkolók, a jegyet váltó nézők ezúttal messze voltak a megszokott 100,000 plusztól, csak, pontosabban "csak" 87,000 Húsos fanatikus, és néhány vállalkozó kedvű, veszélyt és vidéki életet kedvelő vendég szurkoló foglalt helyet a stadionban. A hangulat ettől független hibátlan volt. 

god01.pngAhogyan a mérkőzés is. Bízhattunk abban, hogy minden a Gotham City-nek sem jöhet be, és mi sem húzhatjuk mindig a rövidebbet az x-es meccsekből, rutinos szakértők egy jó része is az első osztály totójában a mi csapatunkra voksolt. Nagyon jól tették, hiszen kiütéses, rekordközeli győzelmet arattunk, az utolsó fél órában belepasszíroztuk a trágyás humuszba az ellenfél arcát, és remélhetőleg annyi önbizalmat szereztünk, ami a szezon hátralévő részére kitart. 

 

Húsos SC - Gotham City FC 7-2 (1-1)
Gólszerzőink.: Asperilla 3, Boogaart, Hemming, Irvan, Belko

god02.pngRészletekbe menően megint ott kell elsősorban elidőznünk, hogy mexikói támadónk, Nacho különleges zsenialitása és gólérzékenysége nélkül jóval nehezebb dolgunk lenne. A mai meccsen is nagyon durván kivette a részét a góltermelésból, ezúttal 3 gólt durrantott, a szezonban eddig 9 bajnoki, 9 kupa és 2 nemzetközi gólja van. Zseni az ember. Az első félidőben ő szerzett vezetést, amire ugyan érkezett a válasz, és eléggé szűkült a stadionban ülők ánuszrózsája, mert nem egy meccset sz*rtunk már el vezető pozícióból.  A második féldiőben is Asperilla köszönt be és vezettünk újra a góljával, amire még ismét érkezett válasz, továbbra sem volt biztos semmi, a mezőnyfölény ellenére sem természetesen.

god3.pngEzúttal jól sült el az a taktikai választás a mester részéről, hogy ugyan úgy, a nyomástaktikát alkalmaztuk, egy papíron gyengébb csapat ellen, mint amivel ők készültek, így bízhattunk benne, hogy a taktika nem lesz befolyásoló tényező, pusztán az erőkülönbség. Boogaart Van Bomm'l hentes barátunkon volt a sor, aki harmadjára is megszerezte a vezetést, és az ő tekintélyéből fakadóan talán már erre nem volt pofája válaszolni a Gotham-nak. A hollandus gólja a 61. percben történt, tehát megtévesztő a végeredmény, a mérkőzés első órájában teljesen háromesélyes volt a mérkőzés. Utána viszont megroppant a vendég csapat, beindult a csirketollakkal meghajtott gőzborotva, és 7 perccel később Hemming szerezte meg idei első gólját. Nagyon jól tette, épp a minap került szóba csapatértekezleten, hogy amellett, hogy mezőnymunkája kimagasló, a gólszerzésben finoman szólva sem jeleskedik, így esetleg más pozícióban kéne vele próbálkozni. Ez később még bekövetkezhet, de mindenesetre megszületett az első gól. Ugyan ez a helyzet a magyar támadónkkal Kobra Belko-val is, bár ő az élvonalban is a második etapra tartogatta a góljait, most szintén megszerezte első szezonbeli gólját. a 83. percben. Hemming és Belko gólja között pedig történt még két el nem hanyagolható esemény, Asperilla 3. gólja, és 1 percre rá Irvan bácsi szólója után egy újabb gól. akárhogy is számoljuk ez összesen hét. 

godtabel.png

A tabellán ezzel öt pontra lopakodunk fel a Gotham City FC-re, a Boszi még közöttünk, és nagyon bízunk benne, hogy ez egy igazi menetelés kezdete, a jelenlegi éllovas pedig lassan, de biztosan csúszik vissza, oda, ahová papíron való. 

goddam.jpg

Bónusz hír, hogy a mai napon a kupában is újabb sikert értünk el, a másodosztály egy másik csoportjának sereghajtóját, az Eger FC-t vertünk idegenben, és ezzel bejutottunk a nyolcaddöntőbe. Rég jártunk már ilyen magasságban, viszont szimatunk azt súgja, hogy könnyen lehet, hogy itt lesz a végállomás, hiszen végig "szerencsés" sorsolásunkon ugyan eddig sikerült urrá lenni, a következő ellenfelünk a CFC 1905 HU csapata, akit már jól ismerünk, az előző szezonban nem sok babér termett ellenük, jelenleg pedig vezetik az élvonalat. Bekapcsoljuk az összes létező darálót természetesen, csirketollal töltjük meg a konfettiágyúkat, de a realitások talaján maradva lehet, hogy idén ennyi volt számunkra a kupában. De miért is ne okozhatnánk meglepetést? 

Eger FC - Húsos SC 3-4 (1-1)
Gólszerzőink.: Spasov, Asperilla 2, Lalo Horcajo

Címkék: Hírek
2023.máj.30.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Tényfeltáró gyilokpornó lett egy langyos babazsúrból

gyilok.pngA cikk elején is erősen gondolkozom azon, hogy hosszan kifejtős, vagy távirati stílusban írt rövid cikk legyen a legutóbbi bajnokinkból. Megpróbáljuk a kettő között megtalálni az igazságot, túlragozni nincs értelme. Ez a goalunited, tudjuk a randomgenerátor működési elvét, szó szerint random, azzal együtt, hogy a menedzser úgyérzi, rengeteg helyen befolyásolhatja a mérkőzés kimenetelét, ami  nem igaz. Egyetlen tény, hogy a Babazsúr FC is immáron 107-es erősséget képvisel, így éppenséggel ezt úgy lehet felfogni, ahogy az elsőosztályú meccseinkkel tettük, elkezdjük, vége lesz, aztán valami lesz. Random. 

Életszerűtlen és hányadék módon azonban egy ilyen "papíron kiegyenlített" meccsen is megint olyan hajócsavart kaptunk a pofánkba, hogy még lehet emésztgetni. Talán könnyebb úgy, ha egyből találjuk a végeredményt, idegenben 4-3-mas vereséget szenvedtünk az egyébként kiváló erőket képviselő Babazsúr FC-től. 

Babazsúr FC - Húsos SC 4-3 (2-3)
Gólszerzők: Szkülla Alexopoulos, Nacho Asperilla 2 

baba01.pngSzoros izgalmas meccs, meg minden, így ránézésre. Tény, hogy 110-es erősséget is elhagyta a kezdőnk, az ellenfél 107 magasságában. Reális veszély kikapni amúgy. Az igazi sztori viszont, hogy Szkülla a 4. percben, majd Nacho közvetlen, a középkezdést leszámítva bruttó 1 percen belül 2-0-ra kövelte az előnyt, hogy aztán duplázzon a mexikói 25 perccel később, és 3-0-ra vezessünk idegenben. Megint muszáj kiemelni Nacho Asperilla teljesítményét, idén is őrzi kiváló góllövő formáját, hat bajnoki gólt szerzett már idén, négyet pedig a kupában. Szkülla pedig, bár lassan lejár a szerződése, és nagy valószinűséggel tovább fog állni, remek emlékeket hagyhat gólerősségével és küzdenitudásával a Húsos szurkolókban. És itt véget is ér a dicsőséges beszámoló, mert mi más is történhet komolyan, ha 3-0-ra rommá rúgjuk az ellenfelet idegenben, egy babazsúron. Tessék kapaszkodni a gatyájába kedves olvasó. 

Mivel már közöltük a végeredményt, túl nagy katarzis nem érhető el, telibe sz*ptuk a vadló rücskös f*szát. Sajnos. Elnézést a vulágris kifejezésekért, de a klubigazgató bónuszt ad érte a vesztes meccsek után. B*sszameg a g*cis k*rvaisten f*szán a rojtos pudvás göcsört. F*szba az egésszel, hogy rohassza rá a tetőgerendát arra a szájonb*szott f*sszopóra, aki az algoritmust megírta és a világra sz*rta. Elnézést. A túrhás genny száradjon a torkán. Szóval...

3 gólós vezetés után, amire jó ideje ritkán kerül sor, sikerült vereséget szenvedni. Mindezt úgy, hogy mondanánk, hogy csalás, meg érdemtelen, meg minden ilyesmi, de a statisztikából az derül ki, hogy a mi erőjáték taktikánkra választott rúgd és fuss jelenleg azt produkálta, hogy a Babazsúr 17 alkalommal lőtt a kapunkra, míg mi ötször. Ehhez képest egész szoros az eredemény. A statisztika több pontján nem látható komolyabb eltérés, a hivatalos jelentés pedig "szerencsés" hazai győzelemről számol be, ez sovány vigasz. 

baba02.pngVoltak lehetőségek, itt-ott a végefelé is, de konkrétan belemenni teljesen értelmetlen, komolyabb mérkőzésen 3-0-ról nem veszít egy csapat. Vagy csak 10 évente egyszer, itt nekünk 1 év alatt ez már nem egyszer sikerült. Igaz győzni is, arról is megvolt a vélemény. Ha ezt a meccset 2-1-re, vagy 3-2-re bukjuk el, ugyanígy fordítással, kevésbé lenne otromba, így azonban nincs rá jobb szó, mint a South Park által bevezetett méltán híres gyilokporesz kifejezés. Szétb*szták a fejünket, és rommá k*rták a potrohunkat, úgy, hogy amúgy a cél a feljutás volna, vagy mi a f*sz. Csúnyán beszélek, már megint elnézést, ezen majd elgondolkozom Hawaii-on a strandon. 

A végén azért muszáj megemlékeznünk arról, ami siker is történt a héten, újabb kört abszolvált a Húsos SC a Nemzeti Kupában. A nemadomfel2 ellen győztünk, és a sorsolás alapján jó eséllyel a 6. körben is ott lehetünk. Meg persze a bajnokság is fontos, ott is megyünk tovább, előre, nem hátra. De így pusztulatosan ótvar nehéz.

Húsos SC - nemadomfel2 5-3 (2-2)
Gólszerzők: Hemming, Quazi Mlakar, Asperilla, Sartis 2 .  

 

Címkék: Hírek
2023.máj.25.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Szívf@szt hozta ránk a Zsongor

Csalódást keltő bajnoki fordulókon vagyunk túl, a Gyöm elleni döntetlen is elég fájdalmas volt, a Király F.C II. elleni hazai vereség pedig kifejezetten pusztító volt. 

Itt volt az ideje javítani, a feltehetően a bentmaradásért küzdő Zsongor BFC ellen. 

Bár a hazaiak vezetést szereztek, ez még különösebb zavarodást nem okozott a habos lelki világunkban, ugyanis Asperilla kifejezetten gyorsan egalizált, és folytathattuk erőjátékunkat, ami egy nálunknál jóval gyengébb kerettel rendelkező nyomást játszó csapat taktikájával találkozott. A mindenki előre kártya alapfelszereltségnek számít, ellenfelünk ezzel nem élt, annál érdekesebb, hogy ilyen szoros mérkőzés kerekedett. 

Zsongor BFC - Húsos SC 3-5 (1-1)

Gólszerzőink.: Nacho Asperilla, Floyd Gilmore, Szkülla Alexopoulos, Gustavo Sartis, Ibra Spasov

zson1.pngBár a második félidő elején Floyd Gilmore megszerezte a vezetést is, és nyeregben érezhettük magunkat. A baj, hogy mindig elfelejtjük a játék ritmusát, hogy a mérkőzés ezen szakában, nevesül a második félidő eleje még nagyon messze van a végeredménytől. Bár hagytuk ki a helyzeteket, éltük fel a fölényünket, a 61. és 71. perc eseményeiben is az volt a közös, hogy Duc kapus mögött zörgött a háló és zakóra álltunk ismét. 

Benne vannak persze meglepő vereségek bármilyen komoly csapat szezonjában, az itt tapasztalható esetlegesség még is elképesztő. Még akkor is, ha most az újabb, amúgy várható fordulat nekünk kedvezett. Szkülla Alexopoulos szerezte az egyenlítő gólt, miután gyakorlatilag nyílt titokká vált, hogy a 3 hét múlva lejáró szerződése után, elsősorban hajlott kora miatt nem tudunk vele szerződést hosszabbítani, rendkívül szimpatikus módon ebből semmi sem látszott a görög játékában, hatalmas elszántsággal és odaadással viselte a Húsos mezt, ami az ellenfél fehér pólóiból adódóan igen erős Sunderland effektust kaptak. Külön köszönet a három szövő és varrónőnek, akik elkészítették speciálisan erre a mérkőzésre a fekete nadrágokat, hímzett címerrel. 

zson2.pngA mérkőzés hajrája pedig, ezúttal, csak hogy ne legyünk igazságtalanok a randomgenerátorral ezúttal nekünk kedvezett. Elsőként Gustavo Sartis köszönt be ismét, és rohant vissza labdával a kezdőkörbe, kissé érthetetlen módon , hiszen ekkor már 4-3-ra mi vezettünk. A mérkőzés után azt nyilatkozta, annak köszönhető eme ellentmondás, hogy teljesen biztos volt benne, hogy sikerül még gólt szerezni, és javítani a gólkülönbséget. Bár utólag kézenfekvő ilyen f*szágot kamuzni a riporter szemébe, tulajdonképpen igaza lett. 

A hajrában komoly sérülést szenvedő Van Bomm'l Boogaart helyén pályára lépő, bolgár reménységünk Ibra Spasov szerezte meg első gólját tétmérkőzésen. Ezzel 5-3, beállította a végeredményt a csereemberünk. Akire mellesleg hosszútávon számítunk, és nagyon reménykedünk benne, hogy fejelő képessége a későbbiekben plusz fegyverként fog majd funkcionálni az ellenlábasok ellen. 

Még mielőtt a kedves olvasó elkezdene túlságosan aggódni holland középpályásunk, Bomm'l testi épségéért, 18 napos, komolyabb sérülése dacára a mester garantálta, hogy a következő mérkőzésen is teljes erőbedobással fog tudni pályára lépni, köszönhetően a fekete -és szürke piac határmesgyéjéről származtatott készítményeknek, amit Dr. Rontos Csontos gyúró és csapatorvos ismeretlen helyről beszerez és alkalmaz. 

nevtelen-2.pngAmi a szezon további részét illeti, nem tűnik könnyűnek a helyzet. A számok tekintetében kanyarban nem lévő, 103-mas Gotham City továbbra is hiba nélkül vezeti a tabellát, zseniális szezont futva eddig, illetve az első ligában is megforduló Boszi jobb gólkülönbségével tartja a playoffos helyet előttünk .Tovább megyünk, előre és nem hátra! 

Címkék: Hírek
2023.máj.21.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Sötét üzelmek - királyi léptékben

Elszenvedte első vereségét a II.oszály idei szezonjában a Húsos SC. Semmi különösebb jel nem utalt erre, kupatovábbjutás, jó forma, szép játék, satöbbi.

Illetve, valami azért mégis. Az előző fordulóban a mi aktuális ellenfelünk, a Király F.C II. a Meridiane ellen 5-1-es hátrányból 6-6-ra végzett. Teljesen normális, igen jól látta a kedves olvasó, szóval ebben az unverzumban gyakran történnek ördögi dolgok, de ez azért mindennek a netovábbja. Mondjuk ebből következhetett volna az is, hogy a Király F.C II. az összes sátáni kártyáját ellőtte a szezonra és ellenünk már nem marad a feketemágiából, de duplacsavarral ellenünk is a büdös semmiből jöttek, és nem, hogy pontotszereztek, győztek is. 

Húsos SC - Király F.C II.  4-5 (2-1)

Gólszerzőink: Habib Ababneh, Sartis 2, Boogaart 

 

szaris.pngBár rúgd-és-fuss taktikára számítottunk, végül ugyan azzal a nyomással jöttek, amivel mi is készültünk. A számunkra is látható adatokból, amiket a GU rendelkezésre bocsát azt láthattuk, hogy a pálya nagyrészét leuraltuk, a statiszitka lényeges elemeiben jobbak voltunk, leszámítva a lövéseket - ez egyébként a Meridiane elleni meccsükön is kiugróan erős volt a királyoknak más taktikával, itt lehet tudnak valamit, amit mi nem. 

Ettől függetlenül vezettük a félidőben 2-1-re, aztán 3-1-re is, majd 4-3-ra is, ennek ellenére vihargyors gólokkal lesoroztak minket, vezettek a pályánkon, és bár majd fél óra hátravolt még a meccsből, amikor 4-5-re állt az eredményjelző, sorra maradtak ki a helyzetek, igazából kaphattunk is volna a nagy hajránk miatt, sokszor maradt szellősen a térfelünk. 

A mérkőzés egyetlen igazi pozitívuma, hogy gyakorlatilag egy teljes szezont kihagyott a spanyol klasszisunk, Gustavo Sartis, idén úgy tűnik ott tudja folytatni ahol abbahagyta, és igazi vezére lenni a csapatnak, a góllövő cipőjével az oldalán, hiszen két gólt is szerzett, a szezonban már összesen négyet, plusz egyet a kupában is. Emellett a másik top-fiatalunk Scserbina Butyvskiy is lejtászotta első meccsén, 10,0-es értékben, ideinglenesen visszakerült kedvenc pozíciójába, és a pihenőt kapó Irvan bácsi helyett kezdhetett.  

A mérkőzés végén a mester igazi mottót fogalmazott meg egy doboz kőbányaival a kezében: 

A játék mindent megtesz, hogy ne feledjük igazán random, követhetetlen, pusztulat irritáló mivoltát, ennek ellenére reméljük, hogy a sok munka meghozza a gyümölcsét, és nem a 3. helyen fejezzük be a szezont, ahol jelenleg állunk. 

Címkék: Hírek
2023.máj.19.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Pontot ért az Avantul Gyöm kempingezése - majd kupatovábbjutás

avant.pngÖtödik szezonunk harmadik kupafordulójában volt már szerencsénk az Avantul Gyöm FC csapatához. Akkor hazai pályán 5-3-ra sikerült felülkerekedni rajtuk, most idén egy ligában találkoztunk, ezúttal az ő pályájukon. 

Némi előnyünk adótott a keret erősségéből is, a tabellán elfoglalt pozíció, forma, egyszóval minden azt mutatta, hogy lehetséges lesz folytatni remek sorozatunkat. Ahogy a mester szóllott: 

A terv az volt, hogy játszunk rajtuk, mint egy hegedűn.

Sajnos végül nem jött össze. 

Avantul Gyöm FC- Húsos SC 1-1 (0-1)
Gólszerző.: Kaiser Reuschel

ava2.jpgMinden staisztikai mutató, számtalan kimaradt helyzet arra mutatott, hogy előbb vagy utóbb, de sikerül megszerezni a győztes gólt, nem sikerült. Az első félidő hajrájában Reuschel megszerezte a vezetést, szokás szerint a cihológus ezt a második félidő elején korrigálta, onnantól pedig már mezőnyfölényben játszottunk, számtalan alkalommal eldönthettük volna a meccset, taktikus, fegyelmezett játékával nem mondhatjuk azt, hogy teljesen érdemtelen lenne a hazaiak pontszerzése. avan3.pngA Gyöm nem élt a mindenki előre kártya használatával, ez még inkább ki kellett volna, hogy domborítsa a támadóerőnket, az 1-1-es végeredmény viszont bizonyítja, hogy ez sem mindenre megoldás. A lenti illusztrációkon Asperilla, ahogy vitatkozik a játékvezetővel, illetve kimaradt helyzetet sirat. 

Illetve egy mini tabella, ami azt mutatja, hogy csapaterő szempontjából nem feltétlen természetes állapot, de a Gotham City remekül tartja magát az élen, és kiindulva abból, hogy a korábbi közös szezonunk alkalmával borsot, sót, retket, és mindenféle pusztulatot törtek az orrunk alá, ideje lesz komolyan venni őket is. 

 avava.png

Mexikói alagútásónk egyébként a mai napon vígasztalódhatott, hiszen minimálisan felforgatott kezdővel, de maximális erőbedobással fogadtunk a Majacka FC-t, és csodálatos mesterhármast szerzett a támadó az 5-2-re megnyert találkozón. Irány a 4. forduló. 

Húsos SC - Majacka FC 5-2 (2-0)
Gólszerzők.: Asperilla 3, Quazi Mlakar, Boogaart
Címkék: Hírek
2023.máj.15.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

4/4 - Oroszlánhús ínyenceknek magvas bundában

oroszlan3.pngKifejezetten komoly mérkőzés várt a csapatra a szombati bajnokin is, ezúttal egy 107-es csapat. Az UTE FC nyomán már van tapasztalatunk kulturáltan vendégül látni, majd feltálalni a IV. kerületből érkezőket, ezúttal az ujpestioroszlanok 2 csapat járt nálunk. Névlegesen ez a menedzser második csapata, gyakorlatban gyönyörűen futtat párhuzamosan univerzumokat a reflektorligában és a pótban is, illetve szlovákiában is. Az, hogy miért ennyire esetlen a csapat elnevezése, jó kérdés, Újpesti Oroszlánok formátumban máris jobban mutat, így hasonló képpen fogunk majd rájuk hivatkozni a jövőben. 

Meglepő módon maga a végedermény egyébként sokkal szorosabb eredményt mutat, mint ameilyen a mérkőzés volt. A védelmi fallal operáló újpestiek nagyon jól használták ki a helyzeteiket, 5 lövésükből kettő is beakadt, ennek ellenére az egész mérkőzés folyamán érezhető volt az, hogy valami nagyon ördögi förtelmes dolognak kell történni, hogy ne a Húsos SC nyerje a mérkőzést. A nyomás taktikánk, illetve az, hogy jóval többet birtokoltuk a labdát, próbálkoztunk, sokkal több gólt tartogatott magában, mint az a három darab, amit a végén megszereztünk, de ezúttal ez is elég volt. Az első osztályban sajnos megtanultuk, hogy erős statisztikával sem garantált még egy nyűves pont szerzése sem, nyilván itt sem az, de ezúttal nem volt gond. 

Húsos SC - Újpesti Oroszlánok 2  3-2 (1-1)

oroszlan4.pngKüzdelmes meccs volt, több sárgalappal, illetve a lilák a 70. perc környékén meg is fogyatkoztak egy piroslap nyomán, de ez komolyabban nem befolyásolta a végeredményt.  Az, hogy a vendégek a teljes védekezés kártyát választották, mi pedig nyomoltunk előre, a kontrákat kevésbé tette lehetővé, mint azt, hogy mi a kapuhoz szegezzük az újpestieket, és tényleg olcsón úszták meg az eredménnyel a látottak alapján. 

Ki kell emelnünk a mérkőzés emberét, aki nem először vállal idén is kulcsszerepet, ezúttal a kupameccset is beleértve. Van Bomm'l Boogaart ezúttal is duplázott, egymaga fordította meg az eredményt. A fenti képen első gólját ünnepli a csapatba újra alapemberré emelkedő Gustavo Sartissal, a másodikon pedig szintén a spanyol, illetve spanyolajkú mexikói kollágája gratulációját fogadja. Utóbb említett Asperilla találata már csak "biztossá" tette az előnyt, ami kitartott a végéig.

A konklúzió tehát, hogy 4 mérkőzésből 4 győzelem eddig a mérleg, helyenként parádés teljesítmények; és a tabella első helye továbbra is - bár azonos a gólkülönbség - több szerzett góljának köszönhetően a Gotham City F.C. birtokában van.  

ujpestiorosz.jpg

Címkék: Hírek
süti beállítások módosítása