Szívf@szt hozta ránk a Zsongor
Csalódást keltő bajnoki fordulókon vagyunk túl, a Gyöm elleni döntetlen is elég fájdalmas volt, a Király F.C II. elleni hazai vereség pedig kifejezetten pusztító volt.
Itt volt az ideje javítani, a feltehetően a bentmaradásért küzdő Zsongor BFC ellen.
Bár a hazaiak vezetést szereztek, ez még különösebb zavarodást nem okozott a habos lelki világunkban, ugyanis Asperilla kifejezetten gyorsan egalizált, és folytathattuk erőjátékunkat, ami egy nálunknál jóval gyengébb kerettel rendelkező nyomást játszó csapat taktikájával találkozott. A mindenki előre kártya alapfelszereltségnek számít, ellenfelünk ezzel nem élt, annál érdekesebb, hogy ilyen szoros mérkőzés kerekedett.
Zsongor BFC - Húsos SC 3-5 (1-1)
Gólszerzőink.: Nacho Asperilla, Floyd Gilmore, Szkülla Alexopoulos, Gustavo Sartis, Ibra Spasov
Bár a második félidő elején Floyd Gilmore megszerezte a vezetést is, és nyeregben érezhettük magunkat. A baj, hogy mindig elfelejtjük a játék ritmusát, hogy a mérkőzés ezen szakában, nevesül a második félidő eleje még nagyon messze van a végeredménytől. Bár hagytuk ki a helyzeteket, éltük fel a fölényünket, a 61. és 71. perc eseményeiben is az volt a közös, hogy Duc kapus mögött zörgött a háló és zakóra álltunk ismét.
Benne vannak persze meglepő vereségek bármilyen komoly csapat szezonjában, az itt tapasztalható esetlegesség még is elképesztő. Még akkor is, ha most az újabb, amúgy várható fordulat nekünk kedvezett. Szkülla Alexopoulos szerezte az egyenlítő gólt, miután gyakorlatilag nyílt titokká vált, hogy a 3 hét múlva lejáró szerződése után, elsősorban hajlott kora miatt nem tudunk vele szerződést hosszabbítani, rendkívül szimpatikus módon ebből semmi sem látszott a görög játékában, hatalmas elszántsággal és odaadással viselte a Húsos mezt, ami az ellenfél fehér pólóiból adódóan igen erős Sunderland effektust kaptak. Külön köszönet a három szövő és varrónőnek, akik elkészítették speciálisan erre a mérkőzésre a fekete nadrágokat, hímzett címerrel.
A mérkőzés hajrája pedig, ezúttal, csak hogy ne legyünk igazságtalanok a randomgenerátorral ezúttal nekünk kedvezett. Elsőként Gustavo Sartis köszönt be ismét, és rohant vissza labdával a kezdőkörbe, kissé érthetetlen módon , hiszen ekkor már 4-3-ra mi vezettünk. A mérkőzés után azt nyilatkozta, annak köszönhető eme ellentmondás, hogy teljesen biztos volt benne, hogy sikerül még gólt szerezni, és javítani a gólkülönbséget. Bár utólag kézenfekvő ilyen f*szágot kamuzni a riporter szemébe, tulajdonképpen igaza lett.
A hajrában komoly sérülést szenvedő Van Bomm'l Boogaart helyén pályára lépő, bolgár reménységünk Ibra Spasov szerezte meg első gólját tétmérkőzésen. Ezzel 5-3, beállította a végeredményt a csereemberünk. Akire mellesleg hosszútávon számítunk, és nagyon reménykedünk benne, hogy fejelő képessége a későbbiekben plusz fegyverként fog majd funkcionálni az ellenlábasok ellen.
Még mielőtt a kedves olvasó elkezdene túlságosan aggódni holland középpályásunk, Bomm'l testi épségéért, 18 napos, komolyabb sérülése dacára a mester garantálta, hogy a következő mérkőzésen is teljes erőbedobással fog tudni pályára lépni, köszönhetően a fekete -és szürke piac határmesgyéjéről származtatott készítményeknek, amit Dr. Rontos Csontos gyúró és csapatorvos ismeretlen helyről beszerez és alkalmaz.
Ami a szezon további részét illeti, nem tűnik könnyűnek a helyzet. A számok tekintetében kanyarban nem lévő, 103-mas Gotham City továbbra is hiba nélkül vezeti a tabellát, zseniális szezont futva eddig, illetve az első ligában is megforduló Boszi jobb gólkülönbségével tartja a playoffos helyet előttünk .Tovább megyünk, előre és nem hátra!