A hét betűszava: KKK
A hét eddigi részében a Húsos SC teljes vezetősége, beleértve a magazin szerkesztőségét is, luxusnyaraláson vett részt, ezért van mit bepótolni. Viszont annak tükrében, hogy mi történt távollétünk alatt, próbáljuk rövidre, kevésbé drámaira venni a figurát, és elfogadni azt, hogy a futballuniverzumunk és a realitás az egy paradoxon, és nincs az a dimenzió, még a laposföldön sem, azon a síkon sem, ahol a végtelenben találkoznak a párhuzamos egyenesek. Természetesen egyre frusztrálóbb, de próbáljuk tartani magunkat.
Szóval mi is ez a sok K betű. Nem, természetesen egyik sem a "kurva" kifejezést jelöli, ezt mindhárom K betű magába foglalja. Az első K betű, az első élmény a "kénköves pokol", amit a Meridiane FC ellen sikerült átélnünk, még kedden.
Meridiane FC - Húsos SC 7-4 (2-1)
Gólszerzőink: Hemming, Alexopoulos, Habib Ababneh, Asperilla
Lehetne sokkal hosszabban is fejtegetni, most magunknak és az olvasónak is megtesszük azt a szívességet, hogy nem tesszük. Sok pontot veszített már a Meridiane a keretéhez képest jobb helyen kellene lenniük, várható volt, hogy nekik is oszt majd pontot a generátor, de megint a milyensége, azaz gusztustalansága, ami kénkövessé tette az élményt. Felváltva potyogtak a gólok, három alkalommal is vezettek a hazaiak, még nem újabb egyenlítés után Asperilla góljával 4-3-ra már mi vezettünk a 71, percben. Egészen a 85. percig ez is volt az állás, mígnem jött a kénköves eső, és az utolsó 5 (!) percben 4 gólt nyeltünk be, megmagyarázhatatlan, és mindenfajta futballélménnyel ellentétes forgatókönyv, de itt már kezdünk hozzászokni. Szóval zakó sajnos.
Harács FC - Húsos SC 5-4 (0-1)
Gólszerzőink: Irvan Bácsi, Habib Ababneh, Reuschel, Boogaart
K, mint "kupakiesés". Ebben van kettő is belőle. Sajnos végetért a 7. fordulóban az eddig fergeteges menetelésünk, hatalmas összecsapásokon nagy ellenfeleket búcsúztattunk, a Harács-nál sokkal durvább falat is csúszott már le a torkunkkon, ez most nem sikerült. Annak ellenére sem, hogy a Harács FC nem volt új a számunkra, eddig már 2 ligát is töltöttünk egy csoportban, az eddigi 4 mérkőzésünkkön 4 alkalommal győztünk. Igazából a papírforma is azt mutatta, hogy most veszíteni fogunk ezek alapján. Hogyne. Főleg, hogy 1-0-ra aztán 2-1-re, aztán pedig 4-2-re is vezettünk a mérkőzés adott pontján, konkrétan Boogaart a 65. percben szerezte a negyedik gólunkat, ami már egészen jól nézett ki. Azért az mégis durva lenne, hogyha 3 nap leforgása alatt kétszer szivatna meg a rendszer, de mi szeretjük a durva dolgokat. Ezúttal a mérkőzés utolsó 20 percében kaptunk hármat, kicsit konkrétabban az utolsó kettőt a 85. perc után. Nem volt túl messze tehát a továbbjutás, de csak azért se akart összejönni. Elég elszomorító, mert nagyon szép szezont futunk, rengeteg fejlődés tapasztalható, főleg a fiatalok körében, míg az idősebbek rendre hozzáteszik a magukét, mégis rengeteg az elhagyott pont.
Húsos SC - Szadai ETO FC 5-1 (0-1)
Gólszerzőink: Sartis 2, Boogaart 2, Asperilla
A harmadik rejtélyes K a "kiütés"-t jelöli. Ez kivételesen, ami szintén k betűs szó nekünk kedvező kifejezés ezúttal -még több k betű - hiszen a Szadai ETO csapata nem elég, hogy sereghajtó a csoportunkban, most egy méretes zakóba szaladt bele, a félidőben vezettek még, ez annyira felbosszantott bennünket, hogy nem még jobban kikaptunk, ahogy szoktunk, a csapatpszihológus sem a saját hugyában fetrengett, hanem tette a dolgát. A bajnokság szempontjából fontos győzelem volt, hiszen bár fogynak a fordulók, lőtávolban van az élmezőny, és a feljutó helyek főleg. Kiemeljük továbbá megint csak Gustavo Sartis teljesítményét, egyre jobban sziporkázik a fiatal spanyol, 11 bajnoki gólnál tart, 3 kupatalálat mellett. Utóbbit sajnos már nem lesz lehetőség gyarapítani.