Mi viccesebb annál, mint 5-4-re kikapni a sereghajtótól az első körben?
Ugyan ezt megtenni még egyszer, a második körben is. Tudni illik, vajákos ellenfeleink a 4. fordulóban amikor hozzánk érkeztek, 0 ponttal áltak a mezőny végén, és most is, amikor mi próbáltuk bevenni a Boszika tanyáját, szintén sereghajtók voltak. Hála nekünk, sikerült elmozdulni erről a pozícióról nekik, akkor is, és most is. Számukra rossz hír, hogy a bentmaradáshoz nem elég, ha minket vernek össze-vissza állandóan, nekünk pedig az a rossz hír, hogy hat pontot hagytunk egy nálunk papíron is gyengébb ellenfélnél, és mivel minket is komolyan veszélyeztet a kiesés szele, rettentő tömör a mezőny ezen része, így ezek a pontok nagyon fájhatnak még a végén. 

Őszintén szólva attól abszolút nem kapott senki pánikrohamot, hogy az első félidőben 2-0-ás vezetést szereztek a hazaiak, ronda átkokat szórtak ránk, amik természetesen célba is értek és nem éppen boldogan vonulhattunk az öltőzőbe. Viszont a nagyszámok törvénye eddig bizakodásra is adhatott okot, hiszen a félidei vezetés gyakorta a végén méretes zakóval párosul. Nem csak a mi esetünkben. 

A csapatpszihológus bár már hulla részeg volt a félidőre, tette a dolgát és a kezdőrúgás után a második félidőben kisvártatva jött is a szépítő gól, megint Dunphy révén. Vártuk is a folytatást, ám mire kezdük volna beleélni magunkat a helyzetbe, gyakorlatilag a középkezdésből sült el megint a boszorkák varázspálcája, visszaállítva a kétgólos különbséget. Érdekes módon ezen a főbenjáró átkok ellenünk olyan jól sikerülnek, hogy újabb perc elteltével megint kaparhattuk ki a hálóból a labdát, 1-4-es hátrányban pedig kezdhettünk azon gondolkozni, hogy valamit nagyon sürgősen ki kellene találni a Boszika harcmodora ellen.

Több megoldási javaslat is érkezett. Az újabb középkezdésből sikerült nem gólt kapni, első körben ez remek hír volt, ezek után pedig sikerült felállni, birtokolni a labdát és támadásba lendülni. Habib Ababheh, majd Fatmagül a 66. percre 4-3-ra visszahozott minket a játékba, a meccsek átlagos képe alapján itt még simán benne lett volna egy gyönyörű fordítás. A történelem, és annak periodikus ismétlődése újabb fejezete következett, ami egyben Van Bomm'l Boogaart megoldási javaslata volt. Megfigyeltük, hogy az emberhátrány általi mentális és fizikai nyomás időnként csodát művel a csapatokkal, a hollandnak nagy rutinja is van ebben, így nem tétlenkedett.

Néhány mérkőzéssel ezelőtt hasonló incidensbe keveredett, ezúttal is a futballra nyomokban sem emlékeztető megmozdulással gyakorlatilag leütötte az ellenfelét, érkezett is a várva várt azonnali piroslap. Egyébként lassan lehetne szólni neki, egyrészt hogy a Húsos Boxklub várja szeretettel esti foglalkozásaira és edzéseire, a szakértő szemtanúk hatalmas tehetségnek tartják a közelharcban; másrészt pedig arról, hogy jó lenne, ha szedné a gyógyszereit amit felírt neki az üzemorvosa, ugyanis kifejezetten kellemetlen, hogy rendszeresen emberhátrányba kerülünk azért, mert taxiórának nézi az ellenfél játékosait, és gyakorlatilag sorozatosan leüti őket. 

Ezen a ponton véget is ért a felzárkózás, újabb gólt kaptunk a hajrá kezdetén, amit ugyan Kaiser Reuschel még próbált korrigálni, és a végjátékban megint csak egyetlen gólt kellett volna találni, hogy legalább egy pontot szerezzünk a szerencsétlen boszorkányok ellen, ez azonban sajnos nem sikerült. A csapatunk legjobbja a pontozások alapján Habib Ababneh lett, megint góllal és remek védőmunkával járult hozzá a meccshez, az öt kapott gólhoz úgyszintén. 

Lassan felfogjuk az elsőliga szokás és szabályrendszerét, tippelgetni és várakozni egy győzelemre, vagy beletörődni egy vereségbe semmi érteleme. Vártuk a győzelmet, a stadionba kilátogató csaknem 100,000 Húsos rajongó, - eltekintve a hanyagul összeilletszett betonelemek között beugrándozó varangyoktól - hazai győzelmet várt. Mindazonáltal a hangosan beszélő, a korábbi károkozásokból és vandalizmusból tanulva azzal kezdte a mérkőzés előtti beharangozót, hogy minden kedves szurkolót megkérnek, kedvezőtlen eredmény esetén se gyújtsanak fel semmit, se széket, se állatbőrt a kerítésen, se embert, mert abból mindig csak a baj van. Továbbá biztosították a nagyérdeműt arról, hogy a töpörtyű, a lángolt libakolbász, és a saslikra tűzött békacomb akkor is akciós lesz a büfékben, és a stadiont övező árudákban, ha esetleg megint lesújt ránk a csatkai szűzmária és váratlan vereségbe rongyolunk bele.

Egyre nagyobb az esély, hogy a kellős közepén leszünk a bentmaradásért vívott húsdarálónak

 Remek hír a kedves olvasónak, ezúttal minden úgy működött, ahogy a Mester elképzelte. Az első félidő nagy részében tapogazózó játék folyt, aztán a 40. percben Dunphy végre újra megtalálta gollóvő cipőjét. Bomm'l kaparta ki a gesztenyét, ő pedig ziccerben nem hibázott. Ha már választani lehet, hogy mikor kapjunk gólt, az is jól sikerült, a félidő felfújása előtt közvetlenül egyenlített az Udvardi Békások csapata, ami a jelenlegi statisztikai adatok alapján masszívan jobb szituáció, mintha előnnyel mentünk volna az összekormolt, pulykazsírtól csúszós öltözőnkbe. Így nem kapott komoly esélyt a békákat hatalmasra felfújó díler csapatpszihológus, ami minden mérkőzésbe ordenáré módon nyúl bele.  

A második félidő is csordogálással folytatódott, és utólag talán mondhatjuk, hogy a meccset lényegében eldöntő momentumok a 58 és 59. percben történtek. Először Kobra Belko dörgetett egy gólt, megint távolról - ez fontos felfedezés lehet, mert miután botrányos csatárteljesítménye után visszahoztuk honfitársunkat a középpályára, másodjára is eredményes volt zsinórban. Felmerült, hogy távollátásban szenved, és ha túl közel van a kapuhoz, nem látja azt. és  Mire rájöttek volna a kétéltűek, hogy most vízben vegyenek levegőt, vagy a szárazföldön, Fatmagül Gökçek is beköszönt, a második félidő közepén pedig a két gólos előny már úgy tűnt, amire lehet építkezni. 

Pár perc múlva a békák még próbáltak visszakapszkodni a meccsbe, 3-2 is volt az állás, de ezen a ponton érződött a csapatban az erő. Ha szép szóval nem ment, működött az erőszak, Habib Ababheh és Bomm'l Boogaart is megint kivette a részét a hentelésből is, ha kellett a játékvezetővel vívtak szópárbajt, avagy csak simán inzultálták azt. 

Egyre inkább tolták fel a védekező varangyokat is a vendégek, és ráfizettek erre, sorrendben Gökçek és Dunphy újabb gólt szerzett, ezzel dupláztak mindketten, majd Szkülla Alexopoulos alakította 6-2-re a mérkőzés állását. Itt már aránylag nyugodtak lehettünk, de csupán csak azért, hogy ne legyen túl erős a gólkülönbségünk, a vendégek a hosszabbításban a biztonság kedvéért 6-4-re felzárkóztak. 

A mérkőzés legjobbja, nagy versenyben Dunphy lett. Megérdemelte, és hajszállal lemaradva a második helyezett Gökçek is megérdemelte volna, mindketten dupláztak, bár ő már többször is birtokolta ezt a megtisztelő címet idén is. Fontosnak találtuk mindkét játékost kiemelni a mérkőzés alapján, teljestményük okán is, illetve különös tekintettel arra, hogy semmi garancia nincs rá, hogy e két játékos jövőre is erősíteni fog bennünket, élvezzük ki a játékukat, és ezeket a pillanatokat.