HÚSOS MAGAZIN

2023.már.06.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Legendás nagyvad aggancsa került a Trófeatermünkbe

8 meccs után 50%os mérleggel állunk a bajnokságban, és ha a számtalan prófécia nem győzött volna meg bennünket arról, hogy az elsőosztályban bármikor bármi megtörténhet, és annak az ellenkezője is, mostanra már a saját sikereink és csúfos kudarcaink által ezt a bőrünkön tapasztalhattuk meg. Zsinórban 4 pofon után most talán kezdetét veheti egy újabb olyan széria, ahol pontok is kerülnek a zsákba. 

newwww.jpg

Jó előjelet nagy erőfeszítések árán sem találtunk, ami viszont a pályán történt, újra felcsillantja a reményt, hogy akár össze is jöhet a bentmaradás. A NEWCA TE - nem először írjuk ezt - a hazai mezőny egyik legnagyobb legendája, megszámolhatatlan bajnoki címük közül kettőt is a tavalyi idényben szereztek meg. Fatmagül Gökçek félholdas többszörös gólkirályunk szívéhez nagyon hozzánőtt a szolgálati lakása, és autója, amióta ugyanis elhangzott a vezetőségi fenyegetés, hogy senkinek sincs biztos helye a kezdőben újra elkezdte termelni a gólokat. A Törőcsik András Stadiont borította néma csendbe a veterán támadónk, leszámítva a múltkori kudarcokat követő rendbontások és utcai zavargások után is szabadlábon lévő, vagy szabadlábon védekező fanatikusainkat. Szurkolóink magukhoz képest kulturáltan viselkedtek, egyedül a becsempészett konfettiágyút és az abba töltött és kilőtt baromfitollakat kifogásolták a szervezők. 

Kiegyenlített adok-kapok mérkőzésen a NEWCA egyenlített a második félidő kezdetén, ez után először Van Bomm'l Boogaart, majd megint Gökçek révén szereztük vezetést, a hazai lilák mindkét (összesen három alkalommal) is egyenlítettek. Hollandus irányítónk gólja után, 2-1-es előnynél bántóan korán, gyakorlatilag a középkezdésből. Mivel ez túlzottan gyakori jelenség, a vezetőedző a győzelem ellenére is bejelentette, hogy ezen figyelmetlenségek megtorlása és megelőzése érdekében a következő hét edzéseinek részét fogja képezni egy új elem, a 4x1000 méteres váltó gátfutás, amit négykézláb kell teljesíteni a játékosonak fellocsolt, mocsaras salakon. A 82. percben Dunphy is újra góllal vétette magát észre, amire szerencsére már nem érkezett válasz, a kitámadó hazaiak koporsójába az utolsó szeget a jelenlegi házi gólkirályunk, Nacho verte be gumikalapáccsal. 

A jövőre nézve fontos figyelembe venni, ha most a tabellára tekintünk, a mi 4. helyünk is meglehetősen ingoványos természetesen, de az, hogy a veterán NEWCA csapata kieső lenne például, ha most lenne vége a bajnokságnak, vagy a jelenleg címvédő, mellesleg következő ellenfér B.L.Z pedig osztályozót játszana, semmiképpen sem szabad fanyalognunk. 

NEWCA TE - Húsos SC 3-5 (0-1)

newass.jpgA rúgd is fuss taktika ezúttal kiválóan muzsikált, és nagyon fontos kiemelni, hogy a gólzápor bár most sem maradt el, csapatunk egyetlen másodpercig nem játszott hátrányban. Grammra megegyező labdabirtoklást produkáltunk idegenben, és bár hajszállal kevesebbszer kísérleteztünk gólszerzéssel, a korábbi élményekkel ellentétben most a kevesebb néha több volt. A NEWCA kiváló 112-es átlagértékelésére 114-el sikerült felelni, ami szintén nagy valószinűséggel segített abban, hogy lerúgja a zátonyról a megfenekleni látszó,  veszteglő Húsos csatahajót. 

A meccs embere nálunk Fatmagül lett ismét, tényleg jót tett a lelki világának, hogy felmerült, ha nem szedi össze magát az első Törökországba tartó tehervonatra is felhajíthatják az elégedetlen falusiak a dicső múltra való különösebb tekintet nélkül. Ki kell emelni még Habib Ababnehet ismét, akiről kölcsönjátékosként most már elmondható, hogy nagyon sokat tesz hozzá a sikerekhez, ezúttal sztárjátékos státuszba is emelkedett pontjaival. Az elsőosztályban megszokott tüzijátékok esetében 3 kapott góllal jó eséllyel lehet pályázni a mérkőzés megnyerésére, és ezzel nagy hangsúly és felelősség tolódik a védelemre is. Habib rendszeresen gondoskodik a megfelelően időzített és sebészi pontossággal elkövetett nyakszirtre, szemgödörbe vagy vesébe irányított könyökösökről, röpködő fogakról és egyéb csontzenéről. Köszönjük neki, és kölcsönszerződése lejárta esetén azonnal tudjuk alkalmazni a helyi bio-húsüzem bármelyik feldoglozó egységénél. 

newca.jpg

Címkék: Hírek
2023.már.02.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Ünnepi címer érkezik fennállásunk első évfordulójára

A Húsos SC marketingosztálya sem tétlenkedik, a szurkolói üzletek vadonatúj jubileumi szerelésekkel és ajándéktárgyakkal telnek meg. Egy éve március 13-án alakult meg hivatalosan a csapat, így a következő hetekben nagy figyelmet szentelünk az ünneplésre. Rövid ideig a képen látható alternatív címerrel lesznek ellátva a különféle klubhoz kapcsolódó termékek, illetve a tétmeccseken viseletes mezek is ezzel lesznek ellátva. Természetesen a hagyományos eredeti Húsos SC címer marad használatban, különleges alkalmakkor viszont ez a 2023-mas változat is feltűnhet hivatalos rendezvényeken is. A készletek azonban korlátozottak, így aki szükségét érzi emléket gyűjteni az első igazán sikeres évről, ne habozzon az ajándékboltok egyikében hagyni a pénzét. 

Címkék: Kép
2023.már.02.
Írta: KingkongBundy Szólj hozzá!

Nincsen fék a szopórolleren

cheuu2.jpgGyalázatos sorozatunk úgy tűnik sosem ér véget. Egy csodálatos hármas nyerőszériával kezdtünk, erre egy nem kevésbé csodálatos hármas vereségsorozat következett. A 7. fordulóban pedig az volt a kérdés, sikerül-e megtörni az átkot és újra helyes irányt venni, avagy folytatódik a vesszőfutás. A helyes válasz a "B" volt, ráadásul minden eddiginél csúnyább vereségbe futottunk bele. A londoni alakulat látogatott hozzánk a magyar első liga keretein belül, stabilan tartják a dobogós helyezést, a tavalyi évadban egy kupagyőzelem is összejött nekik, úgyhogy nem kispályások érkeztek. 

Ami viszont a pályán történt igen nehéz rá jóizlésű magyarázatot találni, főleg kulturáltan megfogalmazni. Röviden szarrá vertek minket a saját pályánkon, mindezt úgy, hogy kiegyenlített mezőnyjáték folyt végig az első félidőben, helyzetek is maradtak ki részünkről, és 0-1-el fordultunk. Joggal bizakodtunk abban, hisz amúgy se hozott szerencsét eddig, ha megszereztük a vezetést a mérkőzéseken, hogy egy kis mentális frissülés után a második félidőben pontért, vagy pontokért küzdhetünk. Ehhez képest minden atomjaira hullott, és a Chelsea FC 1905 HU csapata akkor rúgott gólt, amikor nem szégyellt. És nem voltak különösen szégyenlős kedvükben, a 76. percben konkrétan 5-0-ára vezettek már. 

Ezen a ponton érkezett be a székház VIP irodájába égő vasvillával a kezében Mészáros Kelemen vállalkozó, aki javasolta, hogy a lefújást követően tisztességes ajánlatot tesz, és beszántja a stadion gyepét saját költségén, illetve kezeskedik érte, hogy a sporttelepen sokkal hasznosabb tevékenységek folyjanak, mint amit mi futballnak nevezünk. A jogos felvetést megvitatásra felveszi a vezetőség a napirendi pontok közé természetesen. 

Húsos SC - Chelsea FC 1905 HU  2-6 (0-1)
A taktika megválasztása ezúttal is kudarcot vallott, utólag lehet, hogy okosabb lett volna a nyomással próbálkozni, amivel az FC Tristram például sikerre vitte csapatát a londoni kékek ellen. Enyhe labdabirtoklási fölényünk, és 10 lövési kísérletünk a 14 ellenében azonban egyáltalán nem determinált ilyen gusztustalan vereséget, így megint azt kell gondoljuk, talán lesz majd, amikor jól jövünk ki egy ilyen mérkőzésből újra. A statisztika szerinti átlagértékelésünk 112 pont lett, a vendégek 109-e mellé, amire szintén nem lehet azt mondani, hogy a játékosok teljesítménye ne lehetett volna elég legalább egy szoros mérkőzésre. Dolgozunk tovább, bár a szintén trófeahalmozó és GU vezerán NEWCA TE ellen aligha lesz könnyebb dolgunk...

Az idén gyengébben teljesítő, korábbi két szezonunkban is házigólkirály Fatmagül Gökçek rázta meg magát némileg, és duplázott, ilyen hátrányból azonban semmi keresnivalónk nem volt már, és mivel kitámadtunk a záró sípszó előtt sikerült még egy gólt benyelni, beállítva a 2-6-os végeredményt. A mérkőzés legjobbjának is a török támadónkat választották ezúttal a szurkolók, már akinek volt gusztusa ezek után szavazni. A versenyben még tekintélyes szavazatmennyiséget kapott Szkülla Alexopoulos is - aki pár szép távoli próbálkozással vétette észre magát, és ha az első félidőben beakad a bombája, lehet, hogy most másról beszélünk -, illetve a két arab gyászkoporsó Habib Ababneh és Habib Shahriar, akiknek volt pár tetszetős villanása elől. Bár valószinű többre mentünk volna azzal, ha a saját kapunk előtt tevékenykednek hatékonyabban...

A mérkőzés történelmünk legsúlyosabb veresége, 5-2-es zakóhoz már volt szerencsénk kupameccsen a Boszi ellen, bajnokin pedig a Diósgyőr FC ellen, így viszont nem tömtek ki bennünket ezidáig, és nagyon reméljük, hogy nem kell ehhez hozzászoknunk. 

huschel.jpg

Címkék: Hírek
süti beállítások módosítása