A "szereztünk egy pontot, kettőt meg elbuktunk" tipikus esete

Történelmi pillanatnak lehettek szemtanúi a Vágóhíd utcai sporttelepre látogató lelkes jobbágyok. 13. elsőosztályú bajnoki meccsünk alkalmával megszületett az első döntetlen is. Ennek persze előbb, vagy utóbb be kellett következnie, élvezhetőbb lett volna a számunkra, ha nem pont ilyen nyomorult körülmények között történik mindez. cinggp.png

Jó ideje ver minket a balsors, és a parádés kezdés ellenére most már ki kell mondanunk, hogy komolyan veszélyeztet bennünket a kiesés. Ez a mutatott játékban, eredményekben és most már a tabella képén is egyre inkább meglátszik. Fent nevezett balsors már az előző bajnokin megkezdődött azzal, hogy az egyik kulcsemberünk Boogaart, azzal hogy lecsapta a véletlenül taxiórának nézett ellenfelet, nem csak az ATKA elleni meccsét intézte el, hanem az eltiltás miatt természetesen a soronkövetkező CingárFC ellenit is. 

Ha már így alakult, a mester megpróbált cselesen belenyúlni a kezdőbe. Azon túl, hogy a legutóbb beugró Sartis idei bemutatkozása verséget hozott a csapatnak, ezúttal a másik kezdetektől velünk cseperedő orosz légióst Scserbina Butyvskij-t állította be, idén elsőízben megbontottuk a megszokott 4-3-3-mas taktikai rendet is. Kobra Belko mivel csatár létére sokmindenhez ért, csak a gólszerzéshez nem, megpróbáltuk hátrább vonni a középpályára, így az ott tömörülő 5 játékos, plusz a nyomás taktika igazán jó eredménnyel kecsegtetett. cingar1.png

Összességében megállapíthatjuk, hogy a taktikai hadrend váltás nem volt teljes kudarc. A múltkori ATKA elleni rémes statisztika és játék kép nagyot változott, és gyakorlatilag az elsőtől az utolsó percig irányítottuk a mérkőzést. Nagy részében az eredményt is úgy koordinálva, hogy nekünk kedvező legyen. Jelesül Asperilla már a 7. percben szállította szokásos gólját és a vezetést, ami persze mindig hordozza azt a veszélyt magában, hogy ha jól állunk a félidőben, a csapatpszihológus kábítószeres kezelése túl magasra repíti az ellenfelet. Ez a scenario gyakorlatilag biztosabb a halálnál is, megérkezve a második félidőre további három kerek percig vezettünk még, aztán a Cingár egalizált. Eddig papírforma, jó hír, hogy maradt nálunk a kezdeményezés, maradtak ki helyzetek, de fél órával a vége előtt Fatmagül Gökçek ismét felénk billentette a húsipari mérleget. 

A stadionban lévők már toporogva várták a meccs lefújását, illetve a győzelmi ünnepségen megszokott leakciózott töpörtyűt, amikoris az utolsó pillanatban a jobb szélen végig lomposkodó amerikai Washington a kapunkba talált. 

Volt még jó másfél percünk felpörögni, ami elég is volt arra, hogy két remek szabadrúgás lehetőséget is elpuskázzon Asperilla Nacho, de mivel ő megint kivette a részét a góltermelésből, nem lenne igazságos rajta verni el a port. A mérkőzés végén pont úgy estünk pofára, ahogy a képen látható párharcban Szkülla Alexopoulos, aki nagyot küzdött, de plusz pont ezért nem járt. Nagyon hiányzothat még ez a két pont a végelszámolásnál. cingar111.png

A szurkolói szavazáson Fatmagül kapta a legtöbb szavazatot, ő is pont annyi gólt szerzett, ahány pontot a Húsos csapata, és mellesleg tényleg remekül futballozott. 

Húsos SC - CingárFC 2-2 (1-0) 

cingar2.jpgA részletes elemzés természetesen részét fogja képezni a következő edzéseknek és szakmai megbeszéléseken, az megállapítható, hogy az új felállás hordoz magában potenciált, érdemes fontolóra venni alkalmanként. Egy percen múlt, hogy nem sikerült újra nyerő szériába kezdeni, a statisztika pedig kiemelkedően felénk billent. 56%-os labdabirtoklási fölény nem jellemző eltérés ebben a mezőnyben, és a 16 gólszerzési kísérlet a 9 ellenében szintén magában hordozta azt, hogy legalább egyel több gólt is sikerül majd szerezni. Az átlagértékelés pedig 110-100 a javunkra, itt kerek 10 pontot sikerült közé tenni, ez sem gyakori ebben a ligában. A 9:3-mas szögletarány pedig akkor lett volna talán gyümölcsözőbb, ha jól fejelő specialista is a kezdőben van. Egyszóval ha a győzelem nem is jött össze, a játék képe, különösen a múltkori ATKA elleni csúfos kudarc után mindenképpen legalább a játék képe bíztató látvány volt. 

 cingar12.png

Címkék: Hírek