Boszorkák főbenjáró átka tovább pusztítja a közhangulatot

voldibosz2.pngAz álomszerű kezdés - nem volt kétséges - nem tarthat örökké, és méltósággal kell viselni sikertelenebb időszakokat is. Erre teszünk most kísérletet.  Az előző fordulóban az Udvardi Békák mocsarában dadogott a gépezet, viszont az eddig 0 pontos sereghajtó ellen ennél jobb esély nem is kínálkozhatott volna, hogy gyorsan feledtessük a kudarcot, és újra indulhasson a mámoros vonatozás a stadion körül a nép lelkén megszólaló igénytelen és alpári mulatós zenére. Az emelkedő jegyárak ellenére nagyon sokan eljöttek, a jó kezdés után a szurkolók megérezték a vérszagot, és már a kezdés előtt 20-30 perccel elfogyott a büféből minden rövidital, és a rántotthúsos szendvics is. 

Az eddig megszokottól eltérően a Húsos SC szerzett hamar vezetést, amit akár baljós árnynak is felfoghattunk volna, de persze nem azért kaptunk ki, mert vezetést szereztünk. Szkülla Alexopoulos megszerezte első gólját a szezonban, amire kisvártatva érkezett még egy hazai gól, Kaiser Reuschel és beköszönt, úgyhogy minden pont úgy kezdődött, ahogy az előzetes próféciák szóltak, és várható is volt. Az első félidőben egy szépítő találat még érkezett, amitől a játék képe alapján nem kellett túlságosan pánikba esni. 

Itt és ezen ponton ütött be Boszika barbatrükkje, ami nyilvánvaló módon rengeteg gusztustalan és sportszerűtlen fekete mágiát is tartalmazott. Az egy dolog, hogy a félidőben jó hangulatban a játékosok rögtönzött szalonnasütést rendeztek, néhány szájpadlást átszúrt a saslik, és két kulcsjátékos is hirtelen és gyors lefolyású hasmenésen esett át. Az egy másik dolog, hogy némileg az edzők is hibásak abban, hogy ezt engedélyezték, és súlyos, zsíros ételt uzsonnáztak legjobbjaink a félidei frissülésen. Viszont ettől függetlenűl a játékvezetőnek illett volna észrevenni, hogy 3 játékosunk sem ért ki a második félidő kezdésére, Irvan bácsi fontos telefont bonyolított le egyik testvérbátyjával, aki sportfogadással foglalkozik, Habib Ababneh, és Habib Shahriar pedig a repülőszőnyegüket oltották el, miután a szalonnasütésből kipattanó parázs lángra lobbantotta azokat. Ennek eredményeképp az 51. és az 54. perc között sikerült három gólt is bekapni az arcukba, mire kissé rendeződtek a sorok és újra támadásba lendültünk, kicsit több, mint 5 perc múlva egy újabb szerencsétlen bűbájos boszorka tolta át a gólvonalunkon a labdát. 

Vezetőedzőnk ezen a ponton súlyosan megszegett egy GUEFA alapelvet, és kubai szivarra durrantott rá a kispadon; amikor a hangosan beszélő megkérte ennek mellőzésére, erre telefonált a vezérlőbe, hogy mellőzzék a hangosan beszélőt. Így is történt, a mérkőzésről további információkat innentől kezdve csak az eredményjelző táblán lehetett elolvasni. A utolsó fél óra pedig pontosan úgy működött, mint az első félidő, mezőnyfölény, helyzetek, és a görög mitológiai hősünk, Szkülla Alexopoulos egy duplával , ezzel mesterhármast belátható távolságra hozta a pontszerzést is. A hajrában itt is, ott is alakultak ki gólhelyzetek, azonban ezek mind kimaradtak, és a nagy gólkülönbségű vereséget sikerült elkerülni, de ettől még csúfos kudarc ez a hazai vereség. 

Húsos SC - Boszika 4-5 (2-1)

Abszolút mezőnyfölény jellemezte az egész mérkőzést, azt a durván 10 perces rövidzárlatot, ami alatt 4 gólt is benyeltünk, viszont nem lehetett jóvátenni 80 percnyi jó játékkal sem. Utólagos elemzések során felmerült, hogy elképzelhető, hogy hatékonyabb lett volna egy másik taktikát választani, úgy, hogy jó eséllyel ismertük a Boszika harcmodorát. Az átlagértékelés 111-106 a mi javunkra, és jóval több kísérlet, így talán mégsem ezen múlt. Bíztunk abban, hogyha ez a taktika eddig 4 alkalommal kudarcba fulladt náluk, ezúttal is így lesz, és az jelenti a legkisebb kockázatot, ha ugyan azzal a taktikával megyünk ki mi is. Tévedtünk, megyünk tovább.  

boszika.pngA mérkőzés talán egyetlen pozitívuma, hogy a vezetőség fenyegetőzése célba ért, az eddig halványabban teljesítő játékosok, a múltkor Fatmagül Gökçek, most pedig Szkülla gyújtotta be a raktékákat, és tett értékes gólokat a közösba. A szurkolói szavazáson szinte egybehangzóan a mérkőzés legjobbjának választották.

Ettől függetlenül, két vereséget szenvedtünk el zsinórban, ami utoljára két szezonnal ezelőtt, az első II. osztályú szezonukban fordult elő velünk. 

Címkék: Hírek