HÚSOS MAGAZIN
A dobogó reális, a feljutás már sajnos nem
Hiánypótló jelleggel egy rövid cikkben összeszedtük az elmúlt zűrzavaros időszak bajnoki mérkőzéseit, a szezon követhetőségének érdekében. szép sikerek, utolsó percben elb*szott győzelem, és vereség is szinesítette ismét a mérlegünket. Az alább a mérkőzések eredménye, és csapatunk gólszerzőit szedtük össze.
Jelenleg 10 pontra vagyunk az éllovas Boszi mögött, akiket szorosan követ a Gotham City. Bár vártuk, hogy utóbbi a szezon során előbb utóbb kipukkad, ez nem következett be, ellenben mi jópárszor pukkadtunk fel olyan szituációkban amik nem férnek bele. Ha pozitívak akarunk lenni, érmet azért még szerezhet a csapat ebben a szezonban is, és egy szép kupamenetelésen is túl vagyunk. A fejlődés bár nem látványos, de töretlen, egyre több saját nevelésű fiatal szuperifi lesz aktív résztvevője a mérkőzéseknek.
A bajnokság jelenleg a következőképpen áll:
Próbáljuk felszívni magunkat a maradék 4 fordulóra, hátha még meg lehet csípni a feljutó pozíciót, de ehhez alighanem csodára lenne szükség. Nem is kicsire, ugyhogy ha reménytelen is eme küldetés, szép eredményekkel a szurkolók kedvében próbálunk majd járni, már aki még szabadlábon van. És nem utolsó sorban azért még a két éllovassal is találkozunk majd.
Dícséretet érdemel továbbá Kobra Belko, és a sokat szapult Hemming is, a bajnokság második felére belejöttek a játékba, és a posztokkal való variálás következtében a góllövő csizmát is sikerült felölteni, most már mindketten 7-7 bajnoki gólnál járnak idén, ami kifejezetten vállalható.
Fontos közlemény a Húsos Magazin jövőjét illetően
Tisztelt Szurkolók, Olvasóközönség!
Bizonyára feltűnt már a nyájas olvasónak, hogy az elmúlt időszakban erőteljlesen híján voltunk a Húsos Magazin friss jelentéseinek. Drasztikusan csökkent az oldal aktivitása, ennek okait az alább fedjük fel.
Nincs értelme tovább titkolni, a faluban is kiszivárgott a hír azzal, hogy a polgármester részegen végigüvöltötte a főtéren a sajnálatos eseményt. Lapunk teljes igazgatótanácsa és aktivistái akik eddig szociális munka keretében jelentkeztek nagyon színvonalas olvasnivalóval és elemzésekkel sajnálatos módon manapság ritkán jutnak napfényhez. Na van jó hír is, szerencsére nem azért, mert meghaltak és a föld alatt vannak. Viszont a börtönben csak napi egyszer sétálhatnak a levegőn, és hát történetesen jelenleg ott tartózkodnak. Sajnos lesittelték a Húsos Magazin teljes stábját gyakorlatilag.
Az emlékezetes június 14-ei Meridiane elleni mérkőzés után, aminek utolsó 5 percében 4 gólt is kapott csapatunk, természetesen hatalmas botrány kerekedett. A Dome Aréna parkolójában több kisebb zendülés, verekedés, civilek ellen elkövetett tetlegesség is előfordult, gépkocsik és kukák lángbaborítása mellett egy rendőrt talicskába kötve hajítottak fel egy közeli ház szénapadlására. Szerencsére, bár napokkal később, de megtalálták a törzsőrmestert épségben.
Az események kivizsgálása után, biztonsági kamerák felvételének elemzése és szemtanúk kihallgatása alapján több szurkolónkat is letartóztattak, fogdára vittek. A magazin szerkesztőségi tagjai is vitathatatlanul részesei voltak a botránykodásban, ezért sajnos őket is bekasztnizták.
A Húsos SC vezetőségi döntése értelmében természetesen megkísérlik életben tartani a magazint, még ha az eddigi aktivitás nem is tartható. A játék manapság nem bánik túl bőkezűen a pénzadományokkal és kuponokkal, sajnos financiálisan kivitelezhetetlenné téve új stáb felállítását, akiknek természetesen fizetni is kéne, ezért a lehetőségekhez mérten, jóval szűkösebb keretből készül majd a lap.
Köszönjük a megértésüket!
Hajrá Húsos!